gurzó k. enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Bizonyára nem kapkodom majd ruhagomb után, ha szembetalálkozom a kéményseprővel, és az asztal sarkához is bátran leülök, ha nincs másutt hely. Nem vagyok babonás, nem is voltam soha. Vámpírokkal engem ijesztgetni nem lehet, és elárulom, a gyóntatószéktől sem rettegek.
Nem a félelem az oka annak, hogy nem használom. A jótól nem irtózunk, azt hiszem, zsigerből. A telefontól sem ijedek meg, ha nem szól bele senki, akkor viszont duplán, ha dörögnek belőle a fülembe. Ha elküldenek, jólmegmondják. Persze előfordul, hogy nyugtalan vagyok, de nem az ilyesmiktől. A földöntúlit más alkalmakra tartogatom. Idelent a földhözragadtságunk tart leginkább rettegésben.
De vannak találkozások, amelyek elgondolkodtatnak. Vagy hogyismondjam... Tudják, amikor folyamatosan az az érzésünk valakivel kapcsolatban, hogy örök idők óta ismerjük. Akiről úgy véljük, meg sem kell szólalnunk, mert mindent tud rólunk, vagy ha nem is tud, akkor megsejt, ráérez. Pedig állítólag még sosem találkoztunk. Talán még be sem lettünk mutatva egymásnak. Soha senki nem bökött felé, s nem mondta azt, hogy ő a Laci. Mégis evidens, hogy ő az, másvalaki nem lehet. Ő, akinek tegnap köszöntünk először, ma viszont már olyan, mintha együtt nőttünk volna fel. Aztán kinevetjük saját magunkat, hogy mik nem fordulnak meg a fejünkben, ilyen ugyanis nem létezhet. De aztán elcsendesülünk, mert hátha mégis van valami ebben, talán egy természeti törvény, amit még nem fedeztünk fel, amivel elkéstünk, ezért büntetést rónak majd ki ránk, jó nagyot. A nemistudjuk, hogy kik.
Azokról van szó, akikkel beszélgetnünk sem kell, mert látjuk, mire gondolnak. Akikkel ugyanazt írjuk le, s ha elutazunk, akkor is olyan, mintha kézen fogva, vagy csak egymás mellett, de mindenképp együtt mennénk. Akik azonnal jelzik, hogy hiányzunk, amint kilépünk az ajtón, és ismeretlen hullámhosszon üzenik, hogy most ne induljunk sehová, mert nem tarthatnak velünk. És nem megyünk. Ők azok, akik ha benyúlnak a zsebükbe, biztosan azt veszik onnan elő, amire számítunk. És sohasem mutatják meg a kijáratot, mert vele kapcsolatban pontosan tudjuk, mikor mit kell tennünk. Amikor kell, kimegyünk, és nem haragszunk. Mert ki is együtt megyünk.
