Gurzó k. enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Örököltem egyszer egy csinos kis koffert, amely eszmei értékénél fogva azóta is életem legfontosabb tárgya. A bőrönd apám halála után került a karácsonyfa alá, benne azokkal a családi fotókkal és iratokkal, amelyeket az édesanyja, vagyis az én nagymamám gyűjtögetett össze. Azonnal szakítottam magamnak időt arra, hogy a pakkot áttanulmányozzam, megismerjem a rokonság azon tagjait, akikkel sosem találkozhattam.
Nem volt nehéz dolgom, hisz a nagyim zseniális munkát végzett: mindegyik fényképre, még az 1800-as években készült dagerrotípiákra is ráírta, kik láthatók rajta. A felvételekhez birtoklevelek, születési anyakönyvi kivonatok és halálozási értesítések társultak, így egymás mellé rakosgatva a hagyaték darabkáit előállt az az arcképcsarnok, amely megfordította velem a világot. Pontot tehettem annak a kétkedésnek a végére, hová is tartozom.
Az apám nagyvárosinak született, övéi az urbánus kultúrát minden finomságában szerető, ápoló és élvező polgárok voltak. Édesanyám felmenői talpraesett szőlőgazdaként szolgáltak egy Zichy-birtokon. Ám amiként ez a két ember, az anyám és az apám a szocializmusban összetalálkozott, és megszülettem én, valódi életerő testesült meg. Egyikőjük megtorpanását, életképtelenségét ugyanis megfrissítette a másik életrevalósága, a jég hátán is megélünk akarása, amitől egy nagyon gazdag mikrokörnyezet kerekedett ki körülöttem.
Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy amikor ünnepnapokon az apám szerinti omát meglátogattuk, ő a nászajándékba kapott szekrénye ajtaját tárta ki előttem, ebből vette elő a kalapjait, a csipkefüggönyeit és az utolsó selyemharisnyáját, amit még selyempapírba csomagoltak be neki a boltban. Az anyai nagyanyámnál az odahaza szőtt kendőket, a gyapjúfonallal hímzett terítőket és a strapabíró bőrcsizmákat kerítették elő, s elmondták, mind az enyémek lesznek, ha férjhez megyek.
A két teljesen különböző világ, az egymástól maradéktalanul eltérő léptékek, tartalmak és érzelmek találkozásának az lett az eredménye, hogy egy igencsak tág látókörű, de értékközpontú emberré váltam, amiért hatalmas köszönettel tartozom nekik.
