A szerző a MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG elnöke, c. egyetemi tanár
Karácsony idején Gyula városa másként lélegzik. A vár falai között mintha halkabbá válna az idő, a lépések óvatosabbak, a belváros fényei nemcsak világítanak, hanem melegítenek is. A templomokból kiszűrődő ének nem pusztán dallam: emlékeztetés. Arra figyelmeztet bennünket, hogy az ünnep igazi értelme nem a külső ragyogásban, hanem a szív csendjében születik meg.
Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. Annak a szeretetnek az eljövetele, amely nem erővel és nem hatalommal lépett be a világba, hanem törékeny gyermekként, csendben, kiszolgáltatottan. Ez a szeretet formálta a világot kétezer éve, és formálja ma is – akkor is, ha olykor nem vesszük észre. Pilinszky János szavai pontosan ezt a titkot érintik meg: „A karácsony nem külsőség, hanem belső esemény.” Ha ezt valóban komolyan vesszük, akkor a karácsony nem csupán néhány meghitt nap, hanem egész életünket irányító belső iránytű.
Márai Sándor szerint „Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme”. Ez a rang azonban nem a terített asztalok gazdagságában vagy az ajándékok értékében mutatkozik meg igazán, hanem abban, hogyan fordulunk egymáshoz. A karácsony újra és újra szembesít bennünket azzal, milyen törékeny a család – és mégis milyen erős. Törékeny, mert a mindennapok terhei, a bizonytalanság, a betegség, az aggódás könnyen repedéseket ejthetnek rajta. De erős, mert a szeretet, az összetartozás és az egymásért vállalt felelősség képes áthidalni a legnehezebb időket is.
Életem karácsonyait három hely szövi egybe.
Szülővárosomban, Adán tanultam meg, mit jelent a hit alapja: ott kaptam útravalóul mindazt, amit a hagyomány szerint Isten a Sínai-hegyen adott az embernek – az erkölcsi rendet, a Tízparancsolat szilárd kapaszkodóit.
Debrecenben, lelkem székvárosában, a „Kollégium” falai között mélyült el bennem a szolgálat és a munka egysége: „Orando et laborando”.
Gyulán pedig mindez egésszé vált: itt talált egymásra a hit, a közösség és a felelősség.
De mit is kér tőlünk valójában a szeretet ünnepe? Nem tökéletességet. Nem hibátlanságot. Azt kéri, hogy emberségesek legyünk. Hogy merjünk lelassítani, meghallgatni a másikat, és hogy döntéseinket ne az indulat, hanem a belátás vezesse. Pilinszky tanít erre bennünket: „A szeretet nem érzelem, hanem jelenlét”.
Ott lenni – igazán – a másik mellett: talán ez korunk egyik legnagyobb kihívása.
Sokan éppen ezt a jelenlétet hiányolják az életükből. A családban, a közösségben, a szülőföldön. És gyakran azért, mert önmagunkkal sem tudunk békében élni. Szeretet nélkül azonban nincs béke. A szeretet az, amely csendben rendet teremt a lélekben, és békét ad ott is, ahol addig csak feszültség volt. Mindannyiunknak meg kell találnunk azt a belső forrást, amelyből ez a szeretet fakad – és amelyet, ha egyszer rátalálunk, egy életen át őriznünk és táplálnunk kell.
„A szeretet végső soron mindig hallgatag” – írja Pilinszky. Nem követel, nem kiabál, nem bizonygatja önmagát. Egyszerűen jelen van. Wass Albert gondolata is ide vezet: „A szeretet ott kezdődik, ahol már nincs önérdek”. Ha ezt képesek vagyunk életünk részévé tenni, akkor karácsonykor valóban könnyű jónak lenni. De az igazi próba a hétköznapokban érkezik: amikor elfogy a türelem, amikor súlyossá válik a teher, amikor vitára csábít a világ. A szeretet ünnepe arra hív, hogy ilyenkor se egymás ellen, hanem egymásért éljünk.
A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság jubileumi kongresszusán „Orando et laborando... Megmaradásunkért” címet választottuk, mert hisszük: a megmaradás nem hangos szólam, hanem csendes, kitartó döntések sora. Akkor marad meg egy nemzet, ha vannak gyermekei, családjai és közös értékei. Ki kell mondanunk: gyermekekre van szükség – nem kényszerből, hanem hitből és reményből. A gyermek nem teher, hanem ajándék, ígéret és jövő.
„A jövő mindig a család asztalánál kezdődik” – figyelmeztet Márai. De a számok önmagukban kevesek. Lélek nélkül nincs megmaradás. Nem tekinthetjük ellenségnek egymást pusztán azért, mert másként gondolkodunk. Egy vérből valók vagyunk, közös múltunk, közös sorsunk és közös felelősségünk van. Wass Albert szavai ma különösen időszerűek: „Nem az a fontos, hogy igazunk legyen, hanem hogy megmaradjunk”. Pilinszky pedig hozzáteszi: „A megmaradás nem hangos, hanem hűséges”.
Karácsonykor – Jézus Krisztus születésének ünnepén – tegyük fel magunknak a kérdést: mit tettünk azért, hogy a másik ember élete egy kicsit könnyebb, szebb legyen? Nem nagy, látványos dolgokra van szükség, hanem apró, csendes tettekre: egy türelmes mondatra, egy elengedett haragra, egy idős ember meghallgatására, egy gyermek felé forduló figyelemre. „A lélek legmélyebb munkája mindig zajtalan” – írja Pilinszky. Ez a zajtalan munka tartja meg a közösségeket.
Magyar emberként és a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökeként azt üzenem: tartsunk össze. Őrizzük meg hitünket, építsünk családokat, vállaljunk gyermekeket, és ne engedjük, hogy a megosztottság felőrölje közösségeinket. A karácsony nem lezárása az évnek, hanem mérlege: emberségből mit viszünk tovább.
Végül a Békés Megyei Vöröskereszt nevében is szólok: karácsonykor különösen fontos, hogy ne csak ajándékot adjunk, hanem időt, figyelmet és megértést is. Legyen ez az ünnep a béke és a megbékélés ideje – egymással és önmagunkkal is. Kívánom, hogy minden gyulai család átélhesse a meghittség csendes csodáját, és az új esztendő hozzon mindannyiunknak egészséget, reményt és megerősödést.
A legtöbb embernek karácsony a meghittség, boldogság és öröm napja, de nem feledhetjük azokat, akiknek ez az alkalom életük vissza-visszatérő legszomorúbb szakaszát jelenti. Az egyik legszomorúbb dolog, egy magányos és reménytelen karácsony. Lehet is, kell is segíteni, hogy a nem kevés számú érintett átbillenjen ezen a szomorú időszakon, szeretetre, törődésre lenne szüksége, de igazi lelki gyógyulást csak azok hozhatnának e szép ünnepekre, akik éppen hogy nem hoznak, pedig lenne rá lehetőségük... Tudnivaló, hogy Ők is ünnepelnének, ha lenne kivel, mivel. Fontos az, hogy gondolunk reájuk is, és ha tudunk, tegyünk értük is valamit. Ők azok, akik a legkisebb ajándéknak is örülnek. Legjobban annak, amit úgy hívnak: szeretet-törődés! Mert bizony csak így teljes a karácsony!
Kun Magdolna versét helyezem a fenyőfa alá minden kedves olvasónak ajándékul:
Karácsony közeleg, az-az áldott ünnep,
mikor szívünk és lelkünk szeretettől teljes.
Mikor a gyűlöletet, haragot kalitkába zárjuk,
hogy az ünnep varázsát gyönyörűnek lássuk.
Karácsony közeleg, és Én, arra gondolok,
a családdal együtt lenni mily csodás dolog,
milyen jó, míg mindannyian megköszönhetjük,
hogy egymás életét boldoggá tesszük.
Mert ami igazán fontos ebben a röpke életben,
az, hogy mind kiket szeretünk mellettünk legyen,
s hogy egymás kezét fogva, egymást átölelve
simuljon ránk áldott fénnyel a karácsonyi este.
* * *
Áldott karácsonyt és békességben gazdag, boldog új évet kívánok!
........................
[A szerző a MAGYAR CSALÁD- ÉS NŐVÉDELMI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG elnöke, c. egyetemi tanár]
