gurzó k. enikő
Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
A történet ismerős, mi is megírtuk: az Almásy-kastély felújítási munkálatai során a mellékszárny pincéjében három fej nélküli férficsontvázat találtak. Máig rejtély, kik lehettek ők, hogyan kerültek oda, amiként az is, hová lettek a koponyáik.
Mivel a szakértők becslése szerint a csontok tulajdonosai a 16–18. század között élhettek, elsőként Andrássy György esete jutott eszembe, aki apja halála után lett a kétegyházi uradalom birtokosa. Ám igazából nem ez tette halhatatlanná.
A gróf azzal vívta ki környezete figyelmét, hogy katonai szigora szadista hajlamokkal párosult: jobbágyait folyamatos rettegésben tartotta, nemegyszer puszta szeszélyből verette őket véresre. Kínzásaiba többen bele is haltak, vagy ha nem is, akkor egész életükre nyomorultakká váltak. Papp János községi jegyző azt írta: „oly kegyetlenül szokott Andrássy úr a maga alattvalóival bánni, hogy az egész falu retteg, amidőn eljövetelét hallja”. Tulkán Sámuel bíró úgy vélte: „egy tágas udvarban el nem férnének azon emberek, kiket őkegyelme holmi dibdád, aprólékos okokra nézve érdemben felyül megcsapattatott”.
György tehát örömét lelte a megvertek szenvedésében, gyönyörködött az üvöltésükben, ő maga is rúgta-vágta embereit. Szabó Dánielt például csak azért, mert a kardját rosszul tette fel a kocsira, „keményen megöklözte, hajánál fogva a sárba hurcolta, és megsarkantyúzta”. Mindig végignézte a botozásokat, és ha az ütlegelést nem találta elég keménynek, magát a hajdút vagy a kisbírót húzatta deresre.
Nem tudni, hány hullát hagyott maga után György, ám a leírtak alapján a három fej nélküli férfi vele is kapcsolatba hozható. Persze csak akkor, ha tényleg az 1700-as évek óta fekszenek a járószint alatt a csontvázak, és nem későbbi áldozatok maradványairól van szó.
