A mécses lángja emlékeztette: hamarosan itt a karácsony. Lelkében még nem érezte a közeledő ünnepet, pedig jól tudta, a bevásárlóközpontok boldogságot hirdető kirakatai nemsokára aranyosan csillogó díszekbe burkolóznak.
Műfenyő, műhó, flitteres műanyag gömbök és neonfények. Aztán lassan megindul a hömpölygő tömeg, szatyrokkal, dobozokkal és hitelre vásárolt álmokkal megpakolva. A gyorsuló forgatag egyetlen emeletet sem hagy ki, a mozgólépcsők először fölfelé, aztán lefelé tartanak.
Fahéj, alma, narancs és szegfűszeg: a doboz felirata hosszan tartó karácsonyi hangulatot ígért. A mécsestartónak a kis rattanszekrényen talált helyet. Az illóolajból négyet cseppentett a méregzöld kerámia tetejére, aztán behunyta a szemét. Az ünnepre várt. A kelt tészta illatára. Az orosz lemezjátszó sistergő hangjára. Képzeletében anyuska dolgos kezei jelentek meg. Ahogy rutinos mozdulatokkal meglisztezi a nyújtódeszkát, aztán két kezébe fogja a nyúlós masszát, és ringatja, ringatja, ringatja, ringatja: életet lehel belé. Felsóhajtott.
Négyet kopogtattak az ajtón. Megérkezett.
