Fotó: Gyulai Hírlap
Február 24-én reggel olvasom a híreket: kitört az orosz–ukrán háború. Tankok, katonák, lebombázott repülőtér, menekülő emberek. Kijevi Rusz, minszki egyezmény, budapesti memorandum, narancsos forradalom, Krím félsziget, NATO. Putyin, Zelenszkij, Biden. Klicsko fivérek. Vélemények pró és kontra. Találgatjuk az okokat és a következményeket, hogy mi van. Mi lesz? Zuhan a tőzsde, esik a forint, egekben az olaj ára. Gáz van a világon, lesz-e gáz Magyarországon? A legrosszabb verzió, ami felvetődik, a harmadik világháború. Elütjük egy viccel, mert nyomasztó. Nyomasztó, hogy a szomszédban egymást ölik az emberek. Érdemes-e a geopolitikáért meghalni? Nem. Nincsenek saját emlékeink a háborúról, legfeljebb néhány történetet hallottunk a nagyszüleinktől, dédszüleinktől. Ha meséltek. Megmaradt egy fotó a dédnagyapámról, aki Franciahonban volt hadifogságban. A nagyapám az orosz fronton harcolt, róla nem készült fotó. Semmit nem tudok az egészről, de azt biztosra veszem, hogy nem akartak ott lenni. Ki akar embert ölni, szenvedni, éhezni? A háború nyomasztó. A legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk. Amivel tudunk. Gyula kárpátaljai partnertelepülésén, Szőlősgyulán ágyneműre, tartós élelmiszerre van leginkább szükség, kifogytak a boltok polcai. Jó látni, hogy sokan fogtak össze, folyamatosan érkeznek az adományok a gyűjtőpontra. A kicsi is számít.
