súr enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Az ismerősöm évekkel ezelőtt, a feleségével való megismerkedésekor tért át a reformtáplálkozásra. Bulgur, tápióka, alternatív édesítőszerek, barna kenyér és társaik, zsíros hús nuku. Az elején még egész jól ment a dolog, bár a friss szerelemtől sem érezte finomnak a korszerű alapanyagokból készült ételeket.
Először a barna kenyértől kezdett undorodni, néhány hét után lenyelni is alig tudta, úgy érezte, a gabonamagvak száraz homokszemekként tapadnak a torkára. Aztán szép lassan a többi reformcucc is utálatot váltott ki belőle, vissza akarta kapni a régi ízeket. Spartacusként fellázadni nem mert, de aknamunkában – egy-egy véletlenszerűen elejtett mondattal – igyekezett megfúrni a felesége által bevezetett újításokat. Olyan rég ettünk egy kis fehér kenyeret, nem vehetnénk most azt? – kérdezte ártatlanul, mintha csak nosztalgiázni akarna egy kicsit.
A héten újabb sikeres partizánakcióról számolt be diadalittasan: hosszú évek után végre elérte, hogy kristálycukor is legyen otthon. Reggel felszabadultan kavargatta a kávéját, két kanál Koronást szórt bele, hogy tovább tartson az öröme. Adott az élvezeteknek, ahogy az apja mondta volna.
Összességében jó dolog a házasság, csak egy kicsit kell kibírni a bulgurt és a tápiókát, aztán visszatérhetsz a zsírszalonnához, a rendes cukorhoz és a fehér kenyérhez – gondolta, és nagyot kortyolt a kávéból.
