Oláh Szabolcs
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Ugyanaz a történet. Ugyanannyi betűvel és szóval. Van új egy másik nap alatt.
Egyik nap: Persze, hogy a legjobbkor, a legnagyobb kánikulában, delelő után hasadt ki a gumiabroncs! És egy munka végén, csak hogy fáradtan kezdjen hozzá az ember a kerékcseréhez. Retkes gyepen, hogy süllyedjen el az emelő! A kerékcsavarok meglazításába csaknem megszakadtam. Az meg külön „jólesett”, amire elcipeltem a lyukas kereket a gumishoz. Az izzó flaszteren fullasztó volt a veszteglés, arról nem is beszélve, amikor aszalódva caplattam vissza a verdához. Ráadásul elég pénz sem volt nálam, így kölcsön kellett kérjek. Addigra már teljesen kiszáradtam, és csak egy kásás, magvas dinnyével sikerült szomjamat oltani… Á, jövőre akartam azt a gumit lecserélni, az Isten áldja meg má', miért nem bírta ki addig?
Másik nap: A defekt jókor jött: világosban, és nem is esett. És pont befejeztem a melómat, úgyhogy már sietnem sem kellett sehová. Lágy pázsiton, a felni nem sérült. Szerencsére a kerékcsavarok is lejöttek. A legjobb, hogy ez a gumiszerviztől 100 méterre történt, egy perc volt odaérni, és vagy hat, mire a szaki pörgő rutinnal lecserélte az abroncsot. Visszafelé már cipekednem sem kellett, szinte magától gurult a karakán kerék a kocsihoz. És csak pár méterre onnan lakik egy barátom, aki anyagilag ki tudott segíteni, sőt, jéghideg, mézédes dinnyével is megkínált... Istennek hála, hogy épp két hosszabb út között, csaknem álló helyzetben jött elő a hiba! És immár a jövőre betervezett gumicsere is le van tudva.
