OLÁH SZABOLCS
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Pár nap, és jön a szülinapja. Felnőttkorú lesz. Várja a néhány órányi harsány vigalmat, de legfőképpen, ami azután következik. Megborzong a kíváncsiságtól, de némi aggály is sejlik a mérföldkövön túlról.
Tudja, mire számíthat. Például amit egy nagykorú aláír, azért kezességet vállal. Jövőre szavazhat, és szavazni is fog, átgondoltan, tudatosan. Egy felnőtt lakást vehet, családot, társaságot, pártot alapíthat, ha lesz kivel, miből, kinek. Jogsijával vezethet a tengerpartra is. Iszik vagy vezet? Pár nap múlva ő dönt mindenben. Ha nem is mindig jól, vállalni fogja a következményeket. Akár a börtönt is.
Nem úgy kezdi majd a nagykorúságát, hogy elmegy cigiért, beül egy krimóba, vagy odaáll a rulettasztalhoz. Annál sokkal nagyobb a tét: felnőttként olyan munkát vállalhat, amilyet akar. Vagy másmilyet. Vagy semmilyet. A gyermekkedvezményeknek vége, a sarat többé nem kenheti se felnőttre, se a Teremtőre. Maga is felnőtt lesz, maga is teremtő lesz. Szabadság jön, a felelős döntések véget nem érő sorozata.
A koraérő koravén még pár napig megengedhet magának infantilis hisztit, tudattalan lézengést, hiábavaló mérgelődést, időőrlő topogást. De aztán lépni fog. A sarkára áll, megmutatja komolyságát, és bizonyítja felelősségtudatát. Testéért, tettéért, hitéért, lelkéért. Mindenért, amihez hozzáér, mindenért, ami hozzá elér. Cselekvőképes önmagáért.
A szülinapi buliján rengetegen lesznek. Ereszd el a hajam, ma még szabad! Mert aznap pezsgődurranások közepette nagykorúvá válik az évezred. Pár nap, és 18.
