oláh szabolcs
Fotó: Gyulai Hírlap
Torokkarmoló, szamárröhögő, ridegrázós takonypocolás. Tizedel a tél, a kórokozók hullámokban támadnak a zimankószezonban. Kimerült defenzíva a kemikália és a házipatika. Általános viszont a reakció, lépten-nyomon szóvá tenni, honnan származik a heveny passió. A hárítás éppúgy felszínes, mint hiábavaló. Mi lenne, ha tényleg tudnám a nyavalya eredetét?
Látnám, ahogy egy cvikipusziért cserébe a piciny unokahugica az arcomba hapcizik. Ő az óvó nénitől kapta el, amikor ösztönszerűen markolt a tenyerébe a minibakfis. A pesztra aznap belázasodva kommandírozta rendre a porontyokat. Férje a múlt héten göthölődzött, de nem akarta átadni az asszonynak a takonykórt. A frigypróbáló puszibojkott a víkendig tartott ki, hétfőre már kehelt a nej is. A családfő az irodában fertőződött meg. A cég rendszergazdája módszeresen kiirtotta a vírust a számítógépén, közben meg otthagyta a sajátját a billentyűzetén. Mindenhez nem érthet. A fickónak a színházban egy jelentőségteljesen hosszú pillanatra összeért a keze a mellette ülő kis szöszkéével. Folytatása nem lett a kontaktusnak, ha nem számítjuk a háromnapos hőemelkedést. Az ifjú hölgy nem tudja, hogy az edzőteremben részesült a köhögőfrászban. Gyöngyöző homlokú szomszédja meg a postán szedte össze a betegséget, ahol egy néni csekély eredménnyel porlasztotta köhögését viharvert kendőjébe. Az anyóka az unokájától szerezte be a kórságot, ő meg a fodrásznál tüdőzte le a ’fluenzát valami illatos pampuccal egyetemben. A hajszobrász egy buszkapaszkodón tett szert a bántó organizmusra. Ha mindezt látnám, azt is tudnám, előtte ki lógott a fogódzón. Én.
