Párommal és barátaimmal kempingezést terveztünk a hétvégére, hogy kicsit érezzük a szabad ég alatti nyugalmat és csendet. Sötét éjszaka érkeztünk a Pádishoz, a Bihari-hegység jellegzetes karsztvidékére, ahol már sok kis fáklya- és tábortűz pislákolt a nagy páratartalmú levegőben. Gondoltuk, hogy nem leszünk egyedül, reggelre mégis úgy tűnt, az éjjeli kis fényspórákból számtalan sátor- és autógomba burjánzott és telepedett a miénkre.
Viszonylag csendes délelőtt volt, a minimális emberzajon és a patak csörgedezésén kívül csak néhány ló horkantott a sátrak között, egy barátságosan kuncsorgó kutya és egy házisajtot áruló román néni kódorgott a környéken. Bevetettük magunkat az erdőbe, hogy megnézhessük a Csodavárat, a sokak által emlegetett sziklákat, vízeséseket, az Élő tűz nevű barlangot. Késő délután, hullafáradtan tértünk meg a sátrakhoz. Nem tudtuk mindannyian hanyatt vágni magunkat, mert még kereket kellett cserélni a defektes autónkon. Ezen kívül még fát se ártott volna keresni, hogy tábortűz melege mellett érjen minket a völgy szokatlanul hűvös sötétsége.
Elindultunk az erdőbe száraz fát gyűjteni. Kiszáradt fákat és ágakat kerestük. Minek vágnánk ki az egészséges fenyőket, arról nem is beszélve, hogy a gyerek is tudja, hogy százszor jobban ég a fa, ha nem nedves. Útközben szinte összefüggő papírszőnyeg fogadott minket és jelezte, jó lesz vigyázni, mert aknázott területen járunk. Kénytelen-kelletlen vallottuk be magunknak, hogy sajnos, ezt az emberi szükséget mi sem tudjuk megoldani másképpen.
Elegendő fával tértünk vissza a helyünkre. A legszebb csend az erdő zaja. Erre vágytunk hónapok óta. A szomszéd váratlanul kitalálta, hogy nem megy ő el messzire fáért, hanem a tőle kissé távolabb – hozzánk pedig a legközelebb – eső fenyőt vágja ki tövestől egy láncfűrésszel, amit persze erre a célra már jó előre bekészített a Dáciába. Kellemest a hasznossal. A természetvédelmi területen, nyaralás közben megoldja az otthoni tüzelő egy részét is. Tehetetlenül bámultuk, majd hamarosan az éhségünk győzött, és a zajszemét közepette a vacsora elkészítéséhez kezdtünk. A fűrész hangját túlüvöltve csevegtünk.
A bunkó a jól végzett munka után nótára vágyott. Beindult a verda hifije és máris ontotta magából a múlt nyár szemetét. Hihetetlenül tartalmas zenéje már alig zavart az eddigi zajongása után, amikor a másik szomszéd is kitalálta, hogy ő is szemetel a kocsijából a fülünkbe. Felénk kinyitotta a kocsi ajtaját, maguk felől becsukta, gondolom zavarta a nagy hangerő.
Félreértés ne essék! Mi is szoktunk a tűz mellett gitározni, dobolni, énekelni, nem is biztos, hogy néhány sör után kristálytisztán, de azt mástól is inkább elviseltem volna, tekintve hogy tábortűz köré jobban illik bármilyen ajvékolás, mintsem a techno. Késő este volt már, amikor leesett neki a tantusz, és kikapcsolta a zajt. Nyugodtan hajtottam fejemet álomra, amikor a távolban nyugtatóan szólt valami régi Eagles-sláger egy behangolatlan gitáron…
