Súr Enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
Svejk óta tudjuk, hogy a háborús dicsőséghez a krumplis gulyás és a kilencórai fekvés mellett elengedhetetlenek a latrinák. Legalábbis a katonai szerelvényeket ellenőrző tábornok szerint, aki bifsztekevés közben megállapította: „milyen csúnya az, amikor a pályán véges-végig kaktuszok vannak”.
Úgy tűnik, a kaktuszkérdés máig fontos ügy maradt, és a Gyulai csevegőben jó néhányan bólogatnának helyeslően a piros és arany lampaszos tábornok kijelentésére. Merthogy valóban nem szép dolog köztéren végezni a dolgunkat, akkor sem, ha kevés a latrina.
Utóbbi kijelentéssel persze sokan nem értenének egyet. A Facebookon időről időre visszatérő szagos témákhoz írt hozzászólásokból az derül ki, jó néhányan gondolják úgy, hogy a szükség nagy úr, különösen, ha nincs elég köztéri vécé egy településen. A tapasztalatok azonban gyakran mást mutatnak: nem egyszer voltam szemtanúja annak, hogy élemedett korú férfiak a piac előtti biciklitárolónál intézik folyóügyeiket fényes nappal. Pedig néhány méterrel arrébb fel lehet keresni a nyilvános mosdót. Az megint más kérdés, hogy mi vár ránk a fehér ajtón túl. Ki ne járt volna olyan össznépi klozetban, ahol az volt az érzése, ennél csak a pokol lehet mocskosabb.
Azt persze senki nem vitatja, hogy vannak szapora helyzetek, amikor bármit megtennénk, csak hogy ne kelljen megszégyenülten állnunk magunk előtt, mint Spudnak a Trainspotting egyik kulcsjelenetében. Az ilyen, végletekig nihilista állapotba került embertársainknak csak annyit tudunk javasolni mélyen együtt érző tekintettel, mint a szobatisztaság kiforratlan állapotában szenvedő kisgyereknek: Bírd ki még egy picit! Mert hát inkább való a kaktusz a sivatagba, mint a honi aszfaltra.
