képünk illusztráció
Fotó: Gyulai Hírlap – Bodó Sára
Utazni jó. Valahonnan valahova. Valakihez. (Vagy el magamtól. Vagy épp magamhoz.) Utazni jó. Na nem az előkészületeire gondolok, arra, amikor a vajon jó idő lesz, az elpakoltam-e minden szükségeset, elrendeztem-e az otthoni dolgokat, kihúztam-e a vasalót idegbajos kérdések zúgnak a fejünkben.
Azt szeretem, amikor már kényelmesen elhelyezkedem a járművön. Mondjuk a vonaton, mint nemrég. Hőguta, koszos fülke, de legalább nincs tömeg, sőt, egyedül egy kupéban. Majd érkezett egy tipikus huszonéves srác, majd még egy. Nem barátok, nem ismerősök, mégis egyformák: hajviselet, öltözék, energiaital, tetkó, némi rágcsálnivaló. És a csatolt részeik: a kütyük. Az egyik filmet nézett a laptopján, a másik zenét hallgatott az okostelefonján. Kedvesek voltak, udvariasak, de beszélgetést nem kívántak kezdeményezni se velem, se egymással. Talán nem is vágytam rá. Márait olvastam. Az igazit. Közel három óra utazás Pestről, ennyi élménnyel.
Másnap itthonról utaztam „haza”. A buszon is kánikula, iszonyatos tömeg. Mögöttem két asszony ült. Még el se indultunk az állomásról, már társalogtak. Óvatosan kezdték, megkérdezték egymástól az úti célt, majd a felszínes mondatok után teljes őszinteséggel tárulkoztak fel egymásnak. Az egyik nő rendkívül intelligens volt, érezni lehetett a szókincsén, a mondatfűzésén, ő irányította a beszélgetést finom eleganciával. Tényleg beszélgettek, nem csak beszéltek. A másik hölgy a nemrég átélt családi tragédiákat emlegette, a szülők halála utáni testvérharcot. A finom hangú nő utazásairól mesélt, arról, hogy Torockón rácsodálkozott, hogy kétszer kelt fel a nap, és hogy milyen volt megilletődötten állni a Hargita tetején. Milyen külön világok, és mégis úgy fonódtak egybe, mint egy jól megszerkesztett regény történetei! Majd az egyikőjük leszállt. Sajnáltam, hogy véget ért ez a keresetlen, mégis nagyszerű élmény. Tompán bámultam előre, a vezetőt elkülönítő fülkére ragasztott írásokat olvastam egykedvűen: Minőségbiztosítás…, a jegy nélkül utazók…, és végül: telefonos lelkisegély-szolgálat telefonszámát ajánlotta a figyelmünkbe egy felirat. Minek? Szállj fel egy buszra, ülj egy szimpatikus ember mellé, és utazz legalább negyven kilométert!
