Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 40 évig voltam tanár

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Bodó Sára • PUBLICISZTIKA • 2019. június 16. 18:00
40 évig voltam tanár
Apámnak

Bodó Sára

Fotó: Gyulai Hírlap 

Tanár voltam negyven évig. Mindig az akartam lenni. Nem volt rábeszélés, nem volt családi példa előttem. Ahonnan én jöttem, Mezőgyánból, erős erkölcsi intelmekkel indult minden gyermek. Bevésték a lelkünkbe: csak akkor lesz becsületünk, ha sokat és jól dolgozunk.

Az én parasztember édesapám sokszor kivitt magával a határba, rácsodálkoztatott a tágas mezőkre, füvet, fát, bokrot simogattam, madarak röptét figyeltem, gombát szedtem, vackort, szamócát ízleltem, meghatódva ültem a százéves fa árnyékában. Telente a csikorgó hidegben, a hóban hagyott nagy lábnyomába helyeztem az én kis lépteimet, messze mentünk, hogy megetessük az őzeket, nyulakat. Apám megmutatta a közeli országhatárt, messzire emelte tekintetét, mesélt azokról az időkről, amikor még gyalog jártak át Nagyszalontára, ahol polgári iskola várta, de hát... Elmondta, hol laktak a Toldiak, elvitt az Arany-balladák helyszíneire: a „radványi sötét erdőbe”, a Korhány partján az Ágnes asszony azon történetét ismertette meg velem, amelyet a nagyanyja hallott a geszti asszonyoktól. Petőfit szavalt, Sinkát, Aranyt idézett, Szabó Pálról, Lakatos Menyhértről beszélt. Gondosan figyelte tavaszonként a gólyafészkeket, naplót írt a visszatérő gólyapárokról, adatokat szolgáltatott a békéscsabai múzeumnak. Érzékletesen mesélt a vadászatokról, csodával ért fel, ahogy vadászkutyákat idomított.

Körülötte mindig sok gyerek volt, nem csak én és a testvérem. Sosem volt elég neki, ha tudott valamit, akkor volt boldog, ha másnak is átadta az ésszel-lélekkel felfogott élettapasztalatait, életörömét. Negyven évig nem tettem mást, csak követtem egy példát, a legnagyobb pedagógus példáját: az apámét, aki 1940-ben  15 tantárgyból kapott kitűnő minősítést, magaviseletből és szorgalomból dicséretest. Mégsem tanulhatott ott, a nagyszalontai polgáriban, mert a családi körülmények nem engedték meg. Az ő álmait is valóra váltottam az eltelt negyven év alatt: tanár voltam.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)