Néhány hete még kétkedéssel fogadtam a hírt: az Európai Unió kiirtaná az akácerdőket. Évekkel ezelőtt, az uniós csatlakozás előtt a mákos gubát és a mákos bejglit is elsirattuk, ma már tudjuk: fölöslegesen. Egy újabb rémhír, amin hosszú hónapokig rágódhatunk – gondoltam magamban, azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal valóban nem hírlapi kacsáról van szó.
Az akácosok körül rövid idő alatt felgyorsultak az események: létrejött a faj megmaradásáért és hungarikummá nyilvánításáért küzdő, szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, valamint felsőoktatási intézményeket és tudományos műhelyeket tömörítő Akác Koalíció, és a témával kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja is kifejtette álláspontját. A szakemberek szerint az akác terjedése és élőhely-átalakító hatása valóban veszélyezteti a természetes életközösségek fennmaradását, ám a faj teljes kiirtása – gazdasági haszna miatt – nem kívánatos és a gyakorlatban nem is lehetséges.
A nótaszerzőket is megihlető, időközben médiasztárrá avanzsált akác szerencsére semmit sem sejt a körülötte kialakult polémiáról és a létét fenyegető uniós törvényjavaslatról. Bizonyára nagyon elszomorítaná, hogy több száz év után nemkívánatos faj lett Európában, alien invasive speciesnek, azaz idegenhonos özönfajnak nyilvánították.
Ki tudja, talán neki is szerencséje lesz, mint a mákos gubának. Esetleg felvehetné a kapcsolatot néhány serény fatolvajjal. Ha rendesen megritkítják, talán kegyelmet kap az uniótól.
