Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Észak-Erdély természeti szépségeit mutatja be Kerekes Erzsébet Ildikó felsőbányai fényképész Fellegűző Gutin című kiállítása, amely december 3-án nyílt meg az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Bagyinszki Zoltán Podmaniczky-díjas fotográfus a megnyitón elmondta, a gyulai az alkotó harmadik önálló tárlata, ahol csaknem 40 fotót láthat a közönség. Azt is elárulta, a Székely Aladár Fotóklub tagjaként ő javasolta a fürdővárosi bemutatkozást a fényképésznek, aki megtiszteltetésnek tartja, hogy Magyarországon állíthat ki.
Felidézte, a fotográfus Erdélyben, Dés városában született. Nyolcéves korában költözött édesanyjával a Nagybánya melletti, 1329-ben szabad királyi várossá emelt Felsőbányára, ahol a középkortól aranyat bányásztak. Már egészen fiatalon lenyűgözte a település környezete, a hegyek szépsége, a bányák világa, később pedig az ottani művésztelep, a magyar festőzsenik alkotásai.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az is elhangzott, Kerekes Erzsébet Ildikó a bukaresti fényképészeti technikumban szerzett képesítést, mindvégig a szakmában dolgozott. Portrékat készített, családi eseményeken fotózott, emellett évtizedeken át fényképezte városának és környékének az értékeit. Bár nagymamaként sok időt tölt az unokájával, a fotózásra most is szakít időt.
Bagyinszki Zoltán arról is beszélt, hogy az erdélyi fényképész rendszeresen túrázik, járja a természetet, a hegyeket, a Gutint. Azt vallja, hogy a hely szelleme mindig tartogat újabb és újabb meglepetéseket, ami kihívást és „szépséges feladatot” is jelent számára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A tárlatot megnyitó fotós a címben szereplő Gutinról elmondta, a Kerekes Erzsébet Ildikót is megihlető, sok turistát vonzó hegység a Keleti-Kárpátok belső vonulatában fekszik, a legmagasabb pontja 1447 méter, a legismertebb része a Kakastaréj nevű szabdalt, éles vulkáni kúp.
A megnyitóbeszédből az is kiderült, a fényképész kurátorként részese volt az újraindított nagybányai festőtelep szervezésének, és barátságot kötött Véső Ágoston Munkácsy-díjas festőművésszel, aki az utóbbi években Felsőbányára helyezte át székhelyét.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A művésztelepi tevékenység jelentősen hozzájárult Kerekes Erzsébet Ildikó művészeti látásmódjának és szemléletének formálódásához. A kiállítót büszkeséggel tölti el, hogy fotóin keresztül megmutathatja azokat a helyeket, amelyeket a nagybányai alkotókör híres festőművészei bejártak és megörökítettek.
Bagyinszki Zoltán úgy fogalmazott, a fényképész jól bánik a fényekkel, és utólag alig igazít a képeken. Alázatos, szerény, kreatív, a természetet ismerő fotós, és bátor is, hiszen ahol ő jár a barátnőjével, „ott nem ritka a medve, a farkas” – emelte ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az alkotó felelevenítette, Gyulán 13 évvel ezelőtt járt Fábián Irén festőművésznél, a nagybányai művésztelep tagjánál, akkor is megragadta a város szépsége, tisztasága és az itteni emberek kedvessége.
A kiállítás 2026. február 1-ig tekinthető meg a művelődési központ földszintjén.



























