ALt Norbert
Fotó: Gyulai Hírlap
Nagyképűség nélkül elmondhatom, hogy erre a hétvégére az idei rendezvény mottójához – a kapcsolódáshoz – híven „teleraktuk” a Göndöcs-kertet fiatalokkal, ahova a környék falvaiból és városaiból is, aki csak tudott, eljött, és megnézhetett olyan előadókat teljesen ingyen, akiket Budapesten nagyon komoly belépődíjak megfizetése ellenében láthatna. Sokan ezt meg sem engedhetnék maguknak anyagilag, így a rendezvény még nagyobb társadalmi és szociális értékkel bír.
Külön nagy köszönet azoknak a középiskolás – vagy éppen csak elballagott – fiataloknak, akiknek a munkabírásán, tehetségén, szorgalmán és rugalmasságán csak a számat tátottam, hogy anyám, van még ilyen??? És van, igen.
Ezekre a fiatalokra nagyon büszke vagyok, mint ahogy büszke vagyok mindazokra a gyulaiakra, akik segítettek minket abban, hogy Gyula ezekre a napokra egy nyüzsgő, pörgős, bevállalós, menő és laza hely legyen. Olyan, mint régen volt, csak ezt már elfelejtettük, mert rászoktunk arra, hogy minden sz..r, és a Facebookon várjuk azt, hogy minden kellemes, szép és jó legyen a városban, anélkül, hogy tennénk érte bármit is.
Mi most tettünk. És nem azokról beszélek – köztük magamról is –, akiknek ez „hivatalból” a kötelessége. Hanem például Farkas Marikáról, aki nyugdíjas létére, megromlott egészségi állapota ellenére reggeltől estig a telefon és a számítógép mellett ült. Azokról, akik első szóra ugrottak, hogy „Na, fasza, csináljuk, végre!”
Péter atyától kezdve, DJ Bégén, Prohászka Bélán, Gyepes Zsoltin, Csiernyik Pistin, Ravasz Attilán, a Göndöcs sulisokon és még sok más ismert gyulai arcon keresztül (bocs, ha valaki kimaradt, szerencsére nagyon sokan vagytok, srácok!!!), a sokszor rossz családi, anyagi hátterű elhanyagolt gyerekeket megszólító Pogány Indulóig felforgattuk az állóvizet. Lehet, hogy ez is volt a célunk? Ez talán maradjon titok, de a lényeg, hogy most minden rólunk szól, arról, hogy mi, gyulaiak egy kicsit megborítottuk a bilit.
Az nem lehet, hogy belesüllyedve a közösségi média terméketlen mocsarába folyton csak egymást szapuljuk politikai alapon, miközben ezen kívül nem történik semmi, és miközben a káröröm lesz az új boldogság.
Vajon ezt a példát akarjuk átadni azoknak a fiataloknak, akiknek egy pár év múlva átadjuk a stafétát? Az egymástól való elfordulást? A keserű (kud)arcokat? Vagy éppen az üres, kongó utcákat, ahol nulla közösségi élet folyik?
Én biztos nem, és teszek is azért, hogy ez ne így legyen. Az idei rendezvény felszínre hozott olyan fiatalokat, hogy most már tudom, hogy van jövője ennek a városnak, de azért nekünk a mostban is tennünk kell. Nem is keveset.
Ne felejtsétek, hogy elsősorban emberek vagyunk, majd gyulaiak. Sorrendben minden más utána jön. Több dolog van, ami összeköt bennünket, mint ami szétválaszt, csak meg kell találjuk. Higgyétek el!
Az EDÜ például ilyen. Testvéri ölelés mindenkinek!
