A helyi nagytiszás nagyágyúk üzengetnek. Észjárásuk „Rákosi-egyszerű”, aki nincs velük, az ellenük van.
A gyulai Magyar Péterek elkezdték vágni a centit. Egészségükre! Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! 150 centiméter 150 nap, vágják csak szorgalmasan, mint egykoron a néphadseregben a leszerelő sorkatonák. A hasonlat ugyan sántít, de annyi áthallás mégiscsak van benne, hogy a tiszások „tábornoka” belengette a sorkatonaság visszaállítását. Szóval a gyakorlatozás helyénvaló is lehetne…
A gyulai tiszások legokosabbjai ki is találták rögvest, hogy a levágott centikkel, ha má’ levágták és van, üzenni kellene. Összedugták hát a fejüket, miként és hogyan kellene elvinni azokat azoknak, akiknek el kellene vinni. Nyilván így eshetett a választás egyebek mellett és többek között a jegyzőre. Telitalálat! – gondolták.
Ekkor má’ csak az volt a nagy kérdés, hogy ki vigye el a jegyzőnek a centit. Kaparták a fejüket a legokosabb helyi tiszások, erősen néztek előre a semmibe, szinte látható vált, ahogy árad ki belőlük a nagy szeretet. Nemsokára mind közt a legokosabb így kiáltott fel: heuréka!
A legokosabbak megbízták hát mind közül a legszebbiket, hogy vigye el a jegyzőnek a centit. Nyilván nem az eszéért fogják ellopni, mert ő aztán olyan komolyan gondolta ezt az „ártatlan” kézbesítést, hogy a gyulai tiszások üzenetével egyenesen behatolt Gyula város jegyzőjének a portájára. A megbízás, az ugye mégiscsak megbízás, nem számított neki, vagy nem tűnt fel neki, hogy tilosban jár, a pártmunkát annak módja és rendje szerint, legjobb tudásával abszolválta.
Vajon mi történhetett volna, ha a legszebb gyulai tiszásra bentről rányitja az ajtót a legszebb gyulai jegyző?
Nyilván a jegyző megteszi a szükséges lépéseket, az illetékes hatóság meg eldöntheti, hogy a mindenkit megillető „házijogot” megsértő tiszás szabálysértést vagy bűncselekményt vagy semmit sem követett el, csak egyszerűen eltévedt, s abban reménykedett, hogy a jegyző mégiscsak rányitja azt a fránya ajtót.
