fodor györgy
Fodor György
A németvárosi temető
temető csöndben
porlott házuk vonszolják
sosemvolt csigák
*
Egyszer kipróbáltam, milyen éjfélkor a Szent József temetőben járni, vágytam arra, hogy Poe-tósztot mondhassak a sok ismerősöm borostyános sírkövénél. Félve haladtam egyre mélyebben - múlttalan utakon -, közben megszűnt neofénytől dagadó szívem árnyéka, szemem szokta a koromsötét avart, fülemben pattanásig feszült a fülledt nyári meleg moszkitózaja. Árva lélek, annyi sem látogatta a helyet e kései órán, a csigaházak roppanása, a gyíkok fürge éji futama, a sünök surranó kalandozása melegséggel töltöttek el. Nagyszüleim karmaemléke védett, amikor látni véltem a halovány túlvilági temetőkaput, apró fényeket, holdfényes harmatcseppeket, amelyek szelíden könnyeztek elhunyt szeretteink hamvai felett. Leültem a sírkő szélére, s szétszórtam magam az univerzumnak, sosemvolt létem sosemvolt határai elmosódtak. Azóta bátran áll egy felirat: „nincs nyugodtabb hely, mint a temetők éjfélkor”.
