Tóth Péter
Fotó: Gyulai Hírlap
A futballszurkolók évekig – talán évtizedekig – várták, mint a Messiást, kampányoltak érte, a megmentőt látták benne, de most mégis úgy tűnik, hogy a foci halálát okozza. Ez a videobíró.
A videobírót, avagy a VAR-t – ami az angol video assistant referee rövidítése – először a 2012–13-as szezonban tesztelték a holland bajnokságban, a pillanatra pedig nagyon sok drukker várt, ugyanis a játékvezetésben – jellegéből adódóan – mindig benne volt a hiba.
Elengedett leshelyzetek, fantomgólok, jogtalan tizenegyesek és kiállítások – nagyjából ezek jellemezték a futballt, így – habár voltak fenntartások – sokan örültek, amikor a 2018-as világbajnokságon hivatalosan is „bemutatkozott” a videobíró.
Az azóta eltelt időben már a legtöbb top bajnokságban, illetve a legnagyobb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában is bevezették a VAR-t, de a szájíz a legtöbbeknél inkább keserű.
A videobíró egy nagyszerű találmány, a probléma az, hogy ugyanazok az emberek kezelik, akik a pályán hozzák meg a rossz döntéseket, így a legnagyobb változás az, hogy már több kameraszögből is megnézhetjük, ha valami orbitális marhaságot ítélnek meg a játékvezetők.
Folyamatosak a következetlenségek, a bírák nem tudnak két ugyanolyan helyzetet ugyanúgy megítélni, de a legnagyobb baj az, hogy kiöli a fociból az érzelmeket: egy-egy gól után a VAR kezelői hosszú perceken keresztül elemzik a helyzetet, szabálytalanságokat keresnek, így a gólszerzés utáni eufória helyett van a gólszerzés utáni feszengés, hogy mégis mit fognak most kitalálni.
A videobíró szükséges és jó is lehetne, de ebben a formában sokkal inkább lélekölő, semmint örömteli.
