Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ostobák

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterPUBLICISZTIKA • 2022. október 09. 18:00
Ostobák
Az UCC-sek tábora

tóth péter

Fotó: Gyulai Hírlap

Eljött az idő, ismét a kedvenc témámhoz nyúlok, az ostobákhoz. Írtam már laposföldesekről, oltásellenesekről, vírustagadókról és csalókról is. Van egy nem új, viszont az elmúlt időben nagy visszhangot kiváltó csoport is, ők pedig azok, akik a magyar állam létezését tagadják.

Az UCC, azaz Uniform Commercial Code, magyarul Egységes Kereskedelmi Kód egy létező dolog, konkrétan egy 1942-es amerikai törvénycsomag, amelynek célja az államok közötti kereskedelem egyenlőbbé tétele volt. Az ehhez kapcsolódó konteó Amerikából indult, a lényeg pedig az, hogy minden ország hamis, ahogy az állami intézmények, cégek és gyakorlatilag minden más, ami a hívőknek szúrja a szemét.

Az összeesküvés-elmélet szeptember végén kapott hírverést, amikor egy balatonszemesi közúti igazoltatás során az autóban ülő pár megtagadta személyes iratainak átadását, valamint arra hivatkoztak, hogy Magyarország egy Amerikában bejegyzett cég, a rendőrök ennek a cégnek a szolgái, az Alaptörvény pedig közjogilag érvénytelen, jelentsen ez bármit is.

Az UCC-sek hazai tábora egyre nagyobb, köszönhető ez talán a közösségi média térhódításának, de nagyobb részük talán azért is csatlakozik a mindent is tagadók közé, mert olyan hangzatos ígéreteket kapnak, mint az adósságok, büntetések eltörlése, értelemszerűen, hiszen azokat egy törvénytelen állam határozta meg.

Mondhatjuk, hogy ők a kevésbé kártékony konteósok közé tartoznak, de csak idő kérdése, hogy egy-egy ilyen megtagadott igazolás erőszakba torkolljon, valamint szeretik a nem létező állam pénzét is: tízezer forintokért szerveznek UCC-s tájékoztatókat, ezzel vezetve meg a hiszékenyeket.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)