tóth péter
Fotó: Gyulai Hírlap
Az internetnek hála mindenki előtt kinyílt a világ, a tudás végtelen tárháza hullott az emberek ölébe. A 21. században gyakorlatilag minden információ egyetlen kattintásra van tőlünk, a helyzet mégis az, hogy ez egyáltalán nem látszik.
A gyors információáramlás hátránya ugyanis az, hogy a tévhitek és hazugságok is elképesztő sebességgel jutnak el az emberekhez, legyenek azok lényegtelenek vagy ártalmasak. Ki tudja, hányan hisznek abban, hogy lapos a Föld, hogy a világot az alakváltó gyíkemberekből álló háttérhatalom irányítja, de azoknak is ijesztően nagy követőtáboruk van, akik meggyőződéssel állítják, hogy Magyarország a New York-i tőzsdén bejegyzett cég, így valójában nem is igazi állam, annak rendelkezései nem érvényesek.
A koronavírus-járvány, de még inkább a vakcinák megjelenése óta sosem látott mértékben nőtt meg az oltásellenesek száma, akik már nem egyszerűen szánalomra méltó bolondok, hanem veszélyesek, hiszen egy részük nem csupán ezeket az oltásokat, hanem a gyermekkorban beadandó vakcinákat is elutasítja, ezzel régen legyőzött betegségek újbóli megjelenését kockáztatják.
A legnagyobb probléma pedig az, hogy ezekkel az emberekkel nem lehet szót érteni, a miértre pedig tökéletes választ ad a Dunning-Kruger-hatás. A jelenség szerint minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását.
Az ebben „szenvedők” nem képesek, esetleg nem hajlandók felismerni, hogy nem értenek a témához, valamint azt sem, hogy más igen. A legnagyobb baj pedig az, hogy régebben ez csak szűkebb csoportokban volt tetten érhető, addig ma elég elolvasni egy random poszt hozzászólásait a közösségi médiában, hogy megfigyeljük a jelenséget.