tóth péter
Fotó: Gyulai Hírlap
Nemrég elkezdődött az iskola, ez magával vonja az ilyenkor szokásos dolgokat: nagybevásárlás a gyerekeknek, izguló vagy éppen zsörtölődő diákok, az utolsó pillanatban is kapkodó szülők, hogy ne maradjon le semmi a szükséges dolgok listájáról. Ja, meg persze a hiszti.
Már évek óta hagyomány, hogy valaki előveszi valamiért a tankönyveket a hibák miatt, ez pedig, be kell vallani, gyakran jogos. Az utóbbi időben viszont az emberek legnagyobb problémája az irodalomkönyvekben szereplő kortárs versek voltak, mondván, azok nem valók a gyermekek számára.
A kereszteshadjáratnak „áldozatul esett” már Lackfi János, Tóth Krisztina és Varró Dániel is – egy gyulai csoportban pedig nemrég Kiss Ottót vették elő –, a legutóbbi kipécézett személy pedig Vörös István József Attila-díjas költő-író lett, akit két Weöres Sándor-parafrázis, A kocsim csudaszép Audi… és A kutya nyoma című versekért ráncigált meg a felbőszült tömeg.
A két versről készült fotót egy közösségi oldal osztotta meg, azzal a szöveggel, hogy „2019, hajrá Magyarország, alsó tagozatos tankönyv”. Mindezzel kettő gond volt: az oldal már alapvetően is híres volt arról, hogy akkor sem állítanak igazat, amikor kérdeznek, és bizony újra sikerült bakot lőni, ugyanis a kérdéses versek nem egy tankönyvben, hanem Vörös és Lackfi közös verseskötetében, az Apám kakasában jelentek meg.
A csordaszellem mégis magával ragadott mindenkit: a poszt majdnem háromezer megosztást és ezer kommentet generált, amelynek a nagyja habzó szájjal küldte el az írót melegebb éghajlatra, miközben sajnálta szegény gyermekeket és tort ült költőnagyjaink fölött, akik most nyilván forognak a sírjukban.
Igazi műértő közönség.
