Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hősök kora

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • PUBLICISZTIKA • 2018. április 29. 18:00
Hősök kora
Nem csak képregényes

Tóth péter

Fotó: Gyulai Hírlap 

A képregényrajongó énemnek már teret engedtem párszor az újságban, leginkább azért, hogy rávilágítsak a tényre, miszerint a kilencedik művészet nem – kizárólag – gyerekek számára készül. Most azonban egy másik, részben ezt az állítást erősítő téma miatt ülök tűkön már hetek óta: április 26-án debütál a mozikban a Bosszúállók: Végtelen háború.

Menjünk kicsit vissza az időben: az egész majdnem napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2008 áprilisában kezdődött, amikor bemutatták a Vasember című filmet. A Marvel Comics képregénykiadó már korábban is jelentkezett szuperhősöket bemutató filmekkel – elég csak a Sam Raimi Pókember-trilógiára vagy éppen az X-Men filmekre gondolni –, azonban a Robert Downey Jr. főszereplésével készült film elindított valamit, ami addig elképzelhetetlen volt: univerzumot kezdett építeni.

Az azóta védjeggyé vált stáblista utáni jelenet vezette fel a tényt, hogy itt bizony nem csupán egy önálló karakter filmjéről van szó, hanem mindez egy sokkal nagyobb valaminek a kezdete. Pletykákat már persze korábban is hallhattunk arról, hogy a nagy képregénykiadók szeretnék a nagyvásznon is viszontlátni a hőseiket, de ilyen építkezésre, amely egy koherens egészet teremt, addig a pontig nem volt példa. Az első nagy pillanat 2012-ben jött el, amikor Amerika kapitány, Vasember, Hulk és a többiek először álltak a Bosszúállóknak nevezett csapattá, amely kritikailag és persze a kasszáknál is nagy siker volt. Megannyi önálló és közös film után végre eljött az, amelyre minden képregényszerető várt: a karakterek eddigi tíz évét egy minden eddiginél nagyobb, látványosabb és komorabb film zárja le, a Végtelen háború.

Sokan próbálkoznak azóta is az univerzumépítéssel, de amit a Marvel letett az asztalra 2008 óta, azt biztos, hogy sokáig nem fogják megismételni.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)