TÓth Péter
Fotó: Gyulai Hírlap
Képzeld magad elé a következő helyzetet: szombat este egy koncerten szórakozol, hallgatod a zenét, amelyben társad egy jó korsó sör. Úgy érzed, hogy tiéd a világ, semmi sem ronthatja el a kedved, elvégre mi fordulhatna rosszra?
Nos, ez akkor derül ki, amikor kisétálsz a biciklidhez, hogy távozz a helyszínről, a kulcs pedig különösebb erőlködés nélkül a zárba törik.
Abban a pillanatban érzed, hogy mégsem lesz annyira jó az esti buli, mint gondoltad előtte. Nem tudsz mit tenni, elindulsz a közeli szórakozóhelyre, ahol találkozód van. A pultosok érdekes arcot vágnak az „Erővágótok nincs véletlenül?” kérdésre, de segítőkészek. Vissza a koncert helyszínéhez, ahol segítenének, de nem tudnak.
A kerékpárt hátsó kerékre állítva szlalomozol vissza a kocsmáig, közben imádkozol, hogy ne járjon arra rendőr, úgysem tudnád kimagyarázni, ráadásul a járókelők arcáról is süt, hogy úgy hiszik, éppen egy borzasztó amatőr biciklilopásnak tanúi. Visszaérve jut eszedbe, hogy a rokonod a szomszédos hotelban dolgozik, utolsó mentsvárként őt keresed fel. Erővágó ott sincs, de drótvágó van. Essünk hát neki!
A művelet első pillanatában rájössz, hogy nem lesz egyszerű a feladat: a drótsodrony körül nem egy egyszerű műanyag borítás van, hanem centi vastagon öntötték körbe az anyaggal. A második pillanat az, amikor be kell menned az ajtón, és közlöd a bámészkodókkal és nevetgélőkkel, hogy szó sincs bűncselekményről, csak tervezel a későbbiekben nem gyalog hazamenni.
Végül megszánnak és segítenek, kellemes húsz perc alatt sikerül szétvágni a zárat. A „bűntárs” a művelet végeztével viccesen jegyzi meg, hogy „nehogy ezek után ellopják”. Belegondolsz, hogy valószínűleg te lennél az első, aki saját maga törte fel a biciklijét egy tolvaj számára.
