Fodor György
Fotó: Gyulai Hírlap
Már közel egy hete szenvedek, bár már hónapokkal ezelőtt sokat gondoltam Rád, tudtam, egyszer megérkezel, mert kegyetlen vagy, mert 7 éve mindig visszatérsz, éreztem, ahogyan ismét maradni akarsz, ahogyan egyre hevesebben szorítod össze a tudatalattimat, könnycsatornáim sósabbá válnak és megerednek, megfáradt ereimben újra megindul a vér, kitágulnak orrlikaim, teljes szívemből, mélyen belélegezném a vidéki városka sármos levegőjét, de…
...nem megy, hiszen Te nem akarod, nem engeded, szelíden fonod körbe hörgőcskéimet és lassan egyesülsz velük, rám telepszel éjjel, fülledt párnámból fúrod oldalamhoz magad, hogy ne feledjelek többé, reggelig izzadjak, ziláljon ajkamon a pára, tobzódjon bennem az ellenállhatatlan vágy, hogy legalább szeptember középig megtartsalak, mert most csúcson vagy, noha sokan próbáltak távol tartani tőlem, féltett szegény édesanyám, hogy Beléd betegszem, de nem ment, nincs Rád orvosság, legyőztél, megalkuvás nélkül, már nem ellenkezem, átadom magam a kísértésnek, hogy fojtott leheletem elhaló suttogásával kimondhassam: hiányoztál... Azt mondják, 7 évente teljesen megújul az ember, nemcsak testében, hanem kapcsolataiban is. Jöjjön, aminek jönnie kell: el kell mennem végre allergiavizsgálatra! Parlagfű, szerelmem, kísérj az úton!