FODOR GYÖRGY
Haj, AI-hajó!*
Noha természetes útján csordogál a tudás, olykor duzzadt patakként árad fejünkbe a sok eszmecsermely. Mára az oktatás csupán rögös talaja lett e parttalan áradásnak, hiszen szakadnak a gátak, vízbe dőlnek a gondolathód-rágta fák, csobbanó adatkövek gördülnek tova agyunk szivacsos tekervényeiben. Noha digitális korunkban ugyanígy, s szakadtalan árad az információ, néha a kanyargó folyóba omló mátrix-mohatakaró elzárja a szabad értelem áramlását. A tanítók fáradtan igyekeznek gátakat építeni, terelni a sok tudást, amit a Teremtő-erő életvizünkbe áraszt. A diákok fejében bonyolult vízrajzi térkép formálódik, küzdenek az összefüggések szövevényét megérteni, kristálytisztaságból ők is – mégis - vágyják kiszűrni, kinyerni az aranyrögöket, azonban agyukat gyakran mossa szennyesre a dagadt demagógia szitája. A hagyományos és modern világ sodrában szitálni, csapkodó horatiusi hullámok aranyközepén egyensúlyozni a legnemesebb, ám legnehezebb feladat, hiszen a kő-könyvek lapjain túl új világ ered meg, hol a képernyőkön át egy alternatív valóság vízesése integet, amelybe beleveszni: csodás fulladás. Minden diákkenus egyéni tempóban, személyre szabottan kormányozza tudásbárkáját, ám közben tömegmagányban szorongva haladnak az atlantiszi végzet felé. Távolról látom, ám belülről érzem, hogy csónakunk egy és ugyanaz, egy közös, nagy, szálkás fakereszten evezünk, amelyen egyaránt szenvedve ocsúdik fel diák és tanár. A vízesés szirtküszöbén átívelve nem tehetünk mást, csak behunyjuk szemünk, majd dacosan, ugyanakkor szabad akarattal és reménnyel fordítjuk lapátunkat egy új korszak stabilabb Ádám-csónakja felé.
*(A szöveg első változata az OpenAI ChatGPT 3.5 mesterséges intelligenciával készült, amely a következő parancsot kapta: „kérlek, írj nekem egy 20 soros verset hexameterben a kortárs oktatás nehézségeiről”. Mivel az AI a feladatot nem ugrotta meg a humánum szintjén sem poétikailag, sem stilisztikailag, pláne nem pragmatikailag, az algoritmus generálta szövegegységet végül stilizáltam és alkalmassá tettem az esztétikai befogadásra – mert az még bizony - és még szerencsére - kellően emberi vonás, noha ez alkalommal a végeredmény biz’ elég szürreálisra sikerült.)
