Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos – állapította meg Albert Einstein a múlt században. A pórul járt magyar „kémgólya” esetét hallva kijelenthetjük: a 20. század egyik legnagyobb koponyájának első olvasatra kissé komolytalannak tűnő állítása fikarcnyit sem vesztett aktualitásából, igazságtartalma ugyanis a legkevésbé sem kopott meg. Úgy tűnik, hogy az újabb és újabb összeesküvés-elméletek igencsak rossz hatással vannak idegrendszerünkre, aminek a gyanútlanul utazgató költöző madarak is áldozatául eshetnek.
A sors különös fintora, hogy a kémkedés vádjával bekasztlizott Ménes első és egyben utolsó útját éppen a hátára szerelt műholdas nyomkövetőnek köszönhetően lehetett a legapróbb részletekig rekonstruálni. A kalandos életű fehér gólya Szécsényben, egy vízműtelepen látta meg a napvilágot négy testvérével együtt. Szülőhelyén augusztus közepéig tartózkodott, s mielőtt elhagyta volna az országot, Hortobágyon, Berettyóújfalun és Nagyszalontán is járt. Miután átkelt a Kárpátokon, Romániában éjszakázott, másnap pedig Bulgáriában töltött el egy estét. Nem sokkal később Görögország érintésével Törökországba repült, onnan pedig Szíriába, Jordániába, Izraelbe és végül Egyiptomba, ahol letartóztatták. Ménest ugyan tisztázták a vádak alól, ám nem sokáig örülhetett szabadságának: hamarosan egy helyi család lábasában végezte.
Története talán okulásul szolgálhat a gólyatársadalomnak: óvakodjatok a végtelen emberi hülyeségtől!
