A huszonegyedik századi ember tudására alapozva kijelenthető: Horváth Ilona nem számolt a posztmodern társadalom technikai vívmányaival és tagjainak furcsa szokásaival, amikor a haránt irányban bevagdalt, tökéletesre pirult pecsenyekacsa képével borított szakácskönyvében szakszerűen, szemléletesen, minden részletre kiterjedően, mégis közérthetően leírta a rántáskészítés folyamatát.
A tökéletes rántás készítése ugyanis nem csupán annyiból áll, hogy a vérmérsékletünknek, ízlésvilágunknak és egészséges táplálkozáshoz fűződő viszonyunknak megfelelően kiválasztott zsiradékot felforrósítjuk, hozzáadjuk a lisztet, melyet gyakori kavargatás mellett megpirítunk, végül az egészet felengedjük hideg vízzel, ügyelve arra, hogy tökéletes rántásunk csomómentes legyen.
A huszonegyedik században élő, a posztmodern társadalom technikai vívmányaival megáldott ember számára a tökéletes rántás készítése ennél jóval bonyolultabb feladat! Mert a huszonegyedik században élő, a posztmodern társadalom technikai vívmányaival megáldott embert rántáskészítés közben eredeti svájci nyakéket, gyapjútakarót és egyéb hasznos holmikat értékesítő, valamint egészsége megőrzését elősegítő, „színvonalas” előadásokra invitáló üzletkötők, statisztikákhoz adatokat gyűjtő szakemberek vagy hazánk politikusai kereshetik telefonján.
Ezért ha azt akarjuk, hogy a háziasszonyok pápája, Horváh Ilona által előírt módon készült rántásunk ne égjen szénné kis méretű lábasunkban vagy serpenyőnkben, kapcsoljuk ki mobilkészülékeinket, és tegyük félre a telefonkagylót rántáskészítés közben.
