rontó judit
Fotó: Gyulai Hírlap
A változások mindenki életében jelen vannak. Van, hogy tudatosan kell készülnünk rájuk, van, hogy csak egyik percről a másikra következnek be.
Sokan félnek a változástól, valami rossz dolognak képzelik, amit lehetőleg el kell kerülniük. Ilyenkor szoktak előjönni a következő mondatok: „Nem veszek róla tudomást.”, „Félek tőle.”, „Minden úgy jó, ahogyan van.”. Pedig a megszokott, begyakorolt dolgok unalmassá válnak, és életunttá tehetik az embert. Ha mindennap ugyanazon az útvonalon haladunk, ugyanazokat a táblákat, kirakatokat, épületeket látjuk, egy idő után frusztráltak leszünk.
A változás általában akkor jön, amikor a legkevésbé számítunk rá. A választás pedig csak rajtunk múlik. Vagy engedünk neki, és pozitívan állunk hozzá, vagy hadakozunk ellene, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyjuk. Ahogy mondani szokták, minden úgy alakul, ahogyan alakulnia kell, csak az nem mindegy, hogy ez vidámságot hoz, izgalmat, vagy inkább nehézkesnek érezzük.
A változás jó. A változás szükségszerű. Reményeket, új élményeket hoz, különleges helyzeteket teremt. És amikor túl vagyunk az egészen, sokszor eszünkbe se jut, hogy mi volt a múltban, hogy másként is lehetne, ami van. Ha akarjuk, magunk is előidézhetjük a változást. Hogy hogyan? Ha mindent úgy csinálunk, ahogyan eddig nem.
Tegyük a szívünkre a kezünket, mikor fordult elő utoljára, hogy elsőnek csináltunk valamit?
