Tóth péter
Fotó: Gyulai Hírlap
A májusi esős, szinte őszies időjárás után a június már olyan időt hozott, amilyennek ilyenkor lennie kell, gyakorlatilag berobbant a nyár és a forróság. A szerencsésebbek a vízparton pihennek, mások a szoba hűvösébe bújva próbálják átvészelni a meleget, de van valami, ami senkit sem hagy nyugodni: a szúnyog.
A heves esőzések rendkívüli módon kedveztek a vérszívóknak, amelyek gyakorlatilag mindent – és mindenkit – elleptek, a boltokban hiánycikk lett a riasztószer, az ember kétszer is meggondolja, hogy kilépjen-e az utcára.
A helyzet tehát komoly, de vannak, akik képesek rátenni egy lapáttal. Történt ugyanis, hogy valaki megosztott egy képet a legnagyobb közösségi oldalon, amelyen látható egy lábfej, ami kis túlzással ki sem látszik a szúnyogok alól. A poszt írója szerint hetven éve se tapasztalt még ilyet, harmincnál is több szúnyogot számolt össze a lábán.
A képet rengetegen megosztották, még az országos média is átvette „horrorfotó Gyuláról” címmel. Mielőtt mindenki rohanna extra vastag csizmát és ruhát vásárolni magának, le kell szögezni valamit: a poszt írója nem mondott igazat.
Az interneten kép alapján is lehet keresgélni, ennek eredménye pedig az volt, hogy megtaláltam ugyanazt a fotót egy horgászmagazin oldalán is, ellenben ők már 2015-ben megosztották azt.
Kérdés, hogy mi értelme volt hazudni, miért kell a feszültséget kelteni, amikor a szúnyoghelyzet alapból mindenkinek az agyára megy. Unalom vagy figyelemfelkeltés? Talán sosem tudjuk meg, de ez az eset is bizonyítja, hogy bármit is látunk a neten, mindenképpen ellenőrizzük azt.























