FODOR GYÖRGY
Fotó: Gyulai Hírlap
Mondjátok el nekem, merre jár a nagyapám! Vajon ott áll megint Simonyi mögött, aki a Várfürdőben jó barátként dedikálta neki megjelent verseskötetét, amúgy csak önéletrajz helyett. Ott áll-e megint a csillag mögött, amely a gyulai főtéren izzó vörösével sütötte ki a szabadelvűek tiszta áhítattal átitatott, kegyelmes könnytől csillogó szemeit?
Mert ott áll, bizonyos, látja, ahogyan a tehergépkocsi platójáról leugranak a fiatalok és köteleket csavarnak a kommunizmus önkényuralmi jelképének nyaka köré, majd iszonyatos erővel, közös ösztönnel próbálják ledönteni. Szabadon, egyenlően, testvériesen egymásnak feszülve. De a csillag áll, mint a feszület, akár egy újmódi, öt földrészre kiterjedő csápos szörny, nem enged, szigorúan tapad a békülni vágyó, megfáradt lelkekre. Nagyapa ott áll, és lelkes, már van egy hároméves fia, a jövőt kell kezébe vennie. A kötél feszes, pattanásig nyúlnak a csomók, de a csillag nem hagyja magát. Piroslik már, kiserken néhány tenyér, előkerülnek a magyar zászlók, vörösre forr a kipufogócső. A csillag hajthatatlan, végsőkig tűri, hogy rajta bosszulják meg millió magyar méltatlanságát, de még sem hajt fejet. A tömeg egyként borul imádba, a mozgékony ifjak felugranak a platóra, hogy mázsás terhekkel segítség a csillagrombolás végbemenetelét. Hirtelen újabb gépszörny vöröslik, oszlásnak indul a gyülekezet. Egy traktort szereztek. Nekiveselkednek, s végre siker. A halovány, ködös nap fényénél enged a márvány, törik a gránit. Felhasad a tenyér, kormol a motor, oszlik a gyász, éljen a forradalom! Nagyapám ott áll. Tanúja a gyulai vörös csillag földre rántásának, és örül. Már van egy hároméves fia… Ott állok, sehol a csillag. Gyerekkoromban Lenin még látta, ahogyan büszkén feszít a Kossuth téren és mosolyog, hogy visszatérhetett. De nagyapám nincs közöttünk, csillagok, csillagok, mondjátok el nekem, merre jár, hol lehet…a szabadság?!