fodor györgy
Fotó: Gyulai Hírlap
Jól érzitek, eljött, itt van, nem készültetek fel, nem vártátok, mert mindenki elhitte, hogy többé már nem térhet vissza, aztán rádöbbentetek, hogy visszavonulását csak csontfájlaló ereje növelése érdekében tette, hiszen ma sem azért siettek a munkába, mert késésben vagytok, hanem mert nem akartok átfagyni, amikor a tanáriban szigorúan kezdtek rétegesen öltözködni, amikor az ablakpárkányon - a teremtés tökéletes alakzatában elrendezve - a jégvirágok az üvegfesték, ha a gyönyörű kormoránpár újra megjelenik az Élővíz-csatornán orvhalászni, hogy megtizedelje a fagyhalál küszöbén álló, eltompultan úszkáló sneciket, ha a kacsák jégkását szürcsölve totyognak a partra kiszórt táplálékért, ha a csigakerti odvas fák denevérotthonaiban szűkebben szuszognak a kis szőrcsomók, ha már a leheletem árnyéka is látszik, ha az első szippantáskor az orromban érzem a lüktető élet hajszálereinek kínját, ahogyan tehetetlenül teret engednek a meleg váladéknak, ha a temető csöndben azonnal elalszik a kis gyufaáruslány szeretet-gyertyalángja, ha a szomszédban erősebben köhög a korosodó tüdő, ha a tejet már porcióban és nem kancsóból kapja a kanapé mellé beengedett, hűséges jószág, akkor újra rádöbbentek, hogy Holle anyó bizonyára megőrült, a hőmérő higanyszála kékre kacagja magát, a rigó láthatóan füstöt füttyent, elkezdődik a téltragédia, a legnagyobb természeti dráma, amelyben az anyaméh melegét igénylő testetek ösztönösen szembekerül a világűr kegyetlen ürességét szimbolizáló, lelketlen őshideggel, hogy esendőségünk, porhóságunk, törékenységünk bizonyítsa, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy ilyenkor a legfontosabb egy meleg kis test, egy szó, egy érintés, egy kabát, egy munkás kéz…de Emberek, ébresztő, ez még nem a Hideg, ez csak a „finn nyár”!
