Már megint a hang ébresztette. A hang, amelyet mindenki ismer. Amely olyan szürreális. Mintha a múltból ragadt volna itt. Mintha csak azért létezne, hogy jelezze, világunk csupán egy a sok-sok lehetséges világ közül.
Megpróbált visszaaludni, de nem sikerült. Azon gondolkodott, vajon milyen lehet a hang tulajdonosa. Őszül-e már? Alacsony vagy magas? Vékony vagy kissé molett? Egyáltalán létezik-e, vagy csupán a képzelete szüleménye? Egy kollektív képzelet szüleménye. Ő ugyanis még sohasem látta. Az édesanyja szerint egy régi Ladával érkezik. Legalábbis ő úgy emlékszik rá. Talán hetvenéves lehet. Kendőt visel. Nem. Valószínűleg már őt is elérte a modern kor szele. Inkább dauerolt hajú, de a haját még nem festi. Hirtelen mellbe vágta a felismerés: a hang tulajdonosa már nem is él!
Abban a pillanatban újra megszólalt a távolból a hang. A hang, amely örökké élni fog. Amely túlél mindannyiunkat. Ettől a gondolattól kissé elérzékenyült, s magában ő is elkezdte mantraszerűen ismételni: Figyelem, figyelem asszonyok, megérkezett a tollfelvásárló! Itt helyben mindenféle tollakat felvásárolunk, dunnákat, párnákat, kacsatollat, libatollat, régi használt tollakat, hagyaték tollakat, bárkinek bármilyen toll van eladó, tessenek szólni, vagy kézzel inteni, és itt helyben a kocsinál átvételre kerül a sor.
