Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Görögösen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterPUBLICISZTIKA • 2020. augusztus 09. 18:00
Görögösen
Egyszerű dolgok ezek

Tóth Péter

Fotó: Gyulai Hírlap

A koronavírus-járvány felborította a mindennapi életünket, egy egyszerű bevásárlás is jóval nehézkesebb lett, mint annak előtte. A védekezésért és a járvány lassításáért mindenki tehet: tarts távolságot, moss kezet, ahol pedig kell, ott hordj maszkot! A baj az, hogy ezek az egyszerű dolgok sem mennek mindenkinek.

Az elmúlt héten Görögországba utaztunk a feleségemmel, előre féltem, hogy miket fogunk tapasztalni, de a kellemes csalódás már a repülőúton elkezdődött: már a várakozás alatt is igyekezett mindenki távolságot tartani, a maszkok a helyükön voltak, amit pedig az úti célunk elérése után tapasztaltunk, az túltett minden várakozáson.

A görögöket szokás a lustasággal azonosítani, amelyben találunk is igazságot, meg nem is: ottjártunkkor még délután négy óra körül is jó reggelttel köszöntek nekünk, a szieszta elengedhetetlen része a napnak, reggel kilenckor pedig elvétve sem találunk nyitva boltokat, de amit a vírus elleni védekezés érdekében tesznek, az emberfeletti.

A faluban és a városban, ahol napjainkat töltöttük, minden patyolattiszta volt, az éttermek és boltok az ajtóba kihelyezett fertőtlenítővel – előbbiek az asztaloknál is – és maszkokkal várják a vendégeket, az evőeszközöket külön csomagolják, de még a parton is kétszer fertőtlenítik a nyugágyakat a használat után.

Nagyon egyszerű dolgok ezek, de mégis rengeteget tesznek, nem véletlen, hogy a nyaralásunk helyszínén, valamint annak környékén, hónapokig nem volt aktív eset. Mindeközben arról olvashatunk, hogy két magyar turistát kétezer euróra büntettek egy repülőn, mert nem voltak hajlandóak maszkot viselni, egyikük feltartott középső ujjával jelezte, hogy nem érdekli a dolog. Taps.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)