Súr enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
A héten felállították a város karácsonyfáit, a Harruckern térre, a Kossuth térre, az Apor térre, a piacra és a gyulai polgármesteri hivatal dísztermébe is került egy-egy örökzöld. A fákat, ahogy eddig mindig, lakosok ajánlották fel.
A fenyőállítás kapcsán többekben felmerült, az örökzöldek védelmében szakítani kéne az eddigi szokásokkal, és műfákat kellene kihelyezni a terekre. A felvetés érthető, a fákat azonban akkor sem lehetne megóvni a kivágástól, ha műanyagra cserélnék le őket, az ajándékozók ugyanis olyan fenyőket szoktak felajánlani, amelyek kinőtték a helyüket. Előbb-utóbb tehát mindenképp tűzifa vagy bútor lenne belőlük.
Bár a műanyag fák időállók, végül mindenképp a szeméttelepen végzik. Mivel a nagy részük PVC-ből készül, meglehetősen környezetszennyezők, ráadásul a gyártásuk és a szállításuk is energiát igényel. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány online szemléje azt javasolja, mű- helyett inkább valódi fenyőt válasszunk, hiszen utóbbit nem az erdőben vágják ki, a fák termesztésére szakosodott gazdaságok pedig jó esetben odafigyelnek a helyes gazdálkodásra. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a karácsonyfaként hasznosuló örökzöldek életük során élőlények lakhelyéül szolgálnak, és szén-dioxidot használva tisztítják a levegőt.
Ha mindenképp alternatív lehetőségeket keresünk, érdemesebb olyan megoldásokban gondolkodni, mint a Hello Wood nevű alkotócsoport, amely több helyszínen épített már olyan adományfát, amelynek alapanyagát később rászoruló családok kapták meg.
Nem biztos tehát, hogy a ronda és szagtalan fenyővel olyan jól járnánk, az azonban biztató jel, hogy egyre több embernek fontosak a zöldszempontok.























