Súr Enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
A szelektív hulladékgyűjtő szigetek állapota rendszeresen visszatérő téma a Facebookon, a képviselő-testületi üléseken és a lakossági fórumokon. Nemrégiben a konténereknél „ottfelejtett” birkatetemek borzolták a kedélyeket az egyik városrészen.
Sokan még több kamerát és szigorúbb büntetést szeretnének, abban reménykedve, hogy a retorziótól való félelem elrettenti a szelektív gyűjtőket illegális szemétlerakónak nézőket. A szakemberek azonban nem győzik hangsúlyozni, alapvetően a szemlélettel van a probléma. Amíg nem változik meg az emberek hozzáállása, addig nem történik semmi.
Magyarán hosszú idő kell ahhoz, hogy mindenki – vagy legalábbis majdnem mindenki – belássa: az elhullott állatok nem tartoznak bele sem a papír-, sem a műanyag, sem az üveghulladékba. A nyugat-európai típusú szemét-Kánaán tehát még várat magára.
Persze azért nem kell hanyatt dobnunk magunkat a kulturáltan szemetelő Nyugattól. Talán néhányan még emlékeznek rá, hogy évekkel ezelőtt – más kelet-európai országhoz hasonlóan – hazánkban is javában dívott a szemétturizmus: Németországból több ezer tonnányi hulladék érkezett hozzánk. Hogy ki és miért érezte úgy, hogy a mások által összehordott szemetet éppen nálunk kell leraknia, rejtély.
Egy biztos: a szemléletváltás akkor kezdődhet el, amikor elkezdünk odafigyelni a saját környezetünkre. Például nem teszünk ki dögöket a szelektív hulladékgyűjtő szigeteknél, és nem hagyunk építési törmeléket az erdőkben.
A minap használt pelenkát találtam a Gyulai Várfürdő nyári főbejárata előtti virágládán. Zacskóba csomagoltam – bevallom, puszta kézzel nem szívesen fogtam volna meg –, és bedobtam a húsz méterrel odébb kihelyezett kukába. Egész jó érzés volt.
