Mocsár-Pörjés József
Fotó: Gyulai Hírlap
Országos figyelem kíséri a gyulai időközi helyhatósági választást. Az Index és az Origo is folyamatosan beszámol az eseményekről.
Az Index azt írja, hogy Civillel akarják megszorongatni a Fideszt. A hírportál szerint a fideszes Kiss Szabolcs számít esélyesnek, az ellenzéki pártok azonban ezúttal végül egyesítették erőiket.
Ebben az újságírói kijelentésben felfedezhetünk némi csúsztatást, de írjuk ezt a Gyula–Budapest távolságból adódó tájékozatlanság számlájára. Ugyanis szó sincs arról, hogy városunkban egyesítették volna erőiket a civilek a Fidesz ellen. A helyi civil társadalomból egyetlen egy politikai erő nőtte ki magát a hosszú évek alatt, ez pedig a Gyulai Városbarátok Köre. A gyulai testületben jelenleg két képviselője van a szervezetnek, a várost irányító fideszesekkel azonban egyáltalán nincsenek ellenzéki viszonyban. A Gyulai Városbarátok bizottsági és felügyelőbizottsági posztokat birtokolnak, meghatározó a jelenlétük a helyi kulturális és oktatási élet irányításában és szervezésében.
Az Index azt is írja, hogy az ellenzéki pártok ezúttal végül egyesítették az erőiket. Ez sem igaz így. Mindösszesen annyi történt, hogy a három baloldali párt (MSZP, Együtt, DK) visszaléptette két jelöltjét, Megyeri György Rolandot és Máthé Zoltánt. Ennek köze nincs semmilyen ellenzéki erőegyesítéshez, ezt leginkább megfutamodásnak nevezhetjük. Féltek egy orbitális zakótól. Arról nem is beszélve, hogy a 2014-es választások óta beszélő viszonyban sincs a két baloldal egymással Gyulán, miután Bod Tamás (Együtt, MSZP) elegánsan átverte a Demokratikus Koalíciót.
Gyulán a valóság az – ami az Index szerkesztőségének ablakából már nem látszódik –, hogy a baloldali pártok alig találnak olyan embert, aki nevét és arcát adja hozzájuk. Esetükben, ha jelöltkeresésről van szó, már régen nem az alkalmasság a mérce. Gyulán ma az a helyzet, hogy a baloldalnak eltűntek a hiteles irányítói, akik megmaradtak, azok egyszerűen vállalhatatlanok.
Egyszóval nem kis túlzás civil összefogásról beszélni Gyulán mindennek fényében. Egyébként pedig elég csak elolvasni Máthé Zoltán posztját. Máthé a közösségi oldalán ezt írta döntéséről: „Tisztességesebb volt a civil jelölt javára visszalépni, mint belefutni egy méretes zakóba. Így sikerült presztízsveszteség nélkül megmaradni úgy, hogy a támogatottunk esetleg nyerhet. Akkor viszont mi is profitálhatunk ebből a győzelemből."
Ez világos beszéd egy politikustól. Nem mellesleg egy csodás terv, de ennek köze nincs semmilyen összefogáshoz. A baloldaltól független civil jelölt szoknyája alá bújt az összes balos Gyulán, kivéve a Munkáspárt jelöltjét.
Tudomásunk szerint a Gyulai Városbarátok Köre inkább kellemetlennek érzi ezt az egész helyzetet, hiszen nem kérték sem az MSZP, sem az Együtt, sem a DK támogatását. Estére megtudjuk, hogy a kéretlen baloldali szellő mennyi szavazatot hozott vagy fújt el a civil jelölttől.