gurzó k. enikő
Fotó: Gyulai Hírlap
…és amikor felébredsz reggel, és nem tudsz sem kilépni az ágyból, sem végigtipegni a szálloda méretű házikó folyosóján a szerteszét szórt holmiktól, az ébresztőóra az utolsó, amire szükséged van. Nem vered le az éjjeliről, nem vágod a falhoz, mert arra tanítottak, légy fegyelmezett a nehéz pillanatokban. Máskor nem számít, mit és hogyan teszel, nincs nagy tétje. De amikor arcot, fogat, hónaljat mennél mosni szétnyomódott fizimiskával, kócos hajjal, hogy eleget tégy az elvárásoknak, és egy csöppnyi víz sem folyik ki a csapból, képtelen vagy csendben maradni. Látod a mennyei öklöket, amint föléd emelkednek, fenyegetnek, de te hősiesen ellenállsz, inkább legyintesz egyet: hát emelkedjetek! Kint mínusz húsz, gyanús, biztosan lefagyott a rendszer, és kezdődhet minden előröl.
Hivatalos ünnepnap van, elcsípni egy valamire való szakit művészet lesz. De tudod, élned kell. Felhívsz mindenkit, akit ismersz, akit más ismer, mindenkit, aki ért valamicskét az olvasztáshoz, és elérhető. Ám amikor megjelenik a két fiatal srác munkaruhában, kezében pisztollyal a beavatkozás végén, előbb végignézel rajtuk, aztán puha lábakat kapsz. Istenem! Rögtön arra gondolsz, vajon mennyibe fog kerülni neked ez a két ifjú titán dagadó izmokkal, és nem csupán a látványuk, hanem a tudásuk, a hozzáértésük, a szorgalmuk is, így, télvíz idején, mínusz negyven fokban, vasárnap, amikor még mindenki alszik körülötted, neked viszont feladataid vannak. És miattad most már nekik is.
Két huszonéves adónisz a lakásod közepén, mindenük a helyén, a szerszám a kezükben.
Kétezer, jön a kényeztető válasz, mintha a mennyekből, szinte simogat, felemel, elszédít. Ötezer, mondod, és ezzel ma te vagy a legboldogabb. Megváltottad a világot, de legfőképpen önmagadat.
Már nem számít, hogy minden szanaszét hever az új otthonodban, hogy omlik a vakolat, kopaszodik a tető, hogy süvít a szél a négy fal között, hogy nem záródik az ablak és nyitva marad az ajtó, s az sem, hogy folyton kiesik belőle a kilincs, elviseled, hogy a jeges beltéri huzatban lerepül a konyhaasztalról az étkészletet, már nem zavar, hogy belebotlasz a cipőhegyekbe, hogy a pulóveredet csak a hatvanhatodik, nem is, a hatvanhetedik zsákban találod meg, annak is a legalján, hogy a tej szokásszerűen kifut, a tükörtojás odaég, a kávét elsózod, és végül a villanyhálózat is csődöt mond. Nem számít, mert eljött hozzád a két ifjú titán dagadó izmokkal, a csodatevő hőlégfúvóval, és vizet fakasztott szünidőben.
Ennyi az életed. A víz az életed.
