Mindig is lelkes üvegvisszaváltó voltam. Persze kezdetben nem a természetvédelem motivált, amikor csíkos szatyrokkal csörögve elindultam a bó’tba. Inkább a néhány gömb fagyi, ami kijött belőle. Ma már más késztetés hajt, de azóta is serényen váltom vissza a palackokat, pedig nem egyszerű móka!
Évtizedekkel ezelőtt csak azt a vodkásüveget kosarazta ki a boltos, amit Géza hozott ajándékba Lengyelországból. Aztán egyre több palack újrahasznosítását szüntették meg. Évekig nem tudtuk megszokni, hogy hiába visszük vissza a kecses nyakú félliterest, a két decis „töményest”, vagy a súlyos pezsgősüvegeket. Jöttek a visszaváltható műanyagflakonos üdítők, ásványvizek, de néhány éve szinte egy csapásra eltűntek azok is. Jelenleg évente mintegy 1,2 milliárd, cirka félezer év alatt lebomló PET-palackot gyártanak hazánkban, amelynek csupán néhány százalékát hasznosítják. Hová lesz a többi?! Csak remélni merem, hogy aki raklapszámra hurcolja a sokzsugornyi ásványvizet, az nem a kazánban, vagy az erdő szélén tárolja a „műanyagüvegeket”, amelyre mellesleg sokáig az volt írva: „eldobható”!
A pia ugyanúgy megy, mint régen, csak lassan nincs mit visszaforgatni. Kétzsáknyi üveggel indultam a multiba, a visszaváltó masinához. Rögtön kiszűrte, melyik nem betétdíjas, bár számomra az is ugyanolyannak tűnt, mint a többi. Néhányat hiába forgatott, valószínűleg akkor sérült meg a vonalkódjuk, amikor körösvízben hűtöttük ihatóvá a tartalmukat. Könyékig ragacsos kézzel tömtem a robotot, de az csak finnyáskodva szemezgetett. Különböző kifogásokat talált ki, legtöbbször ez volt a válasz: „Nem tartozik az üzlet kínálatába”. Már, vagy még nem? Csak mert rendszerint ezt veszem ott. Éppen ezért újra meg újra bepróbálkoztam, de annyiszor, hogy a gép mintha ezt villogta volna: „Mondtam már, hogy NEM”!
Talán egyszer majd a gyártók is odafigyelnek a csomagolásra, és a vevők nemtörődömsége is változik. Én addig is próbálom bojkottálni a visszaválthatatlan csomagolást, és visszavinni az üvegeket. Töretlenül.
