Oláh szabolcs
Fotó: Gyulai Hírlap
Hogy melyik szervünkben rejtőzik a lélek? Érzelmeink mozgatórugójának helyét a szív ismerheti igazán. Szíveskedjünk szívünkre tenni a kezüket: a válasz a szívünkben van. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy a szívére hallgat, vagy sem, és végül merre húz a szíve. A lényeg, hogy szívből szóljon! Ugye, szívem?
Tudja az anyai szív, aki szívéhez öleli szíve csücskét. Jégből van annak szíve, akinek szívét ne melengetné meg a szívbemarkoló látvány! Tudja a jószívű barát is, aki szívből adja szívből jövő szíves gesztusát. Nincs az a kőszívű, akit ez ne találna szíven, és ne venné szívesen.
Tudja a tisztaszívű szerelmes is, akinek szíve erősebben ver, majd torkában dobog, ha megjelenik szíve választottja, szíve repes, ha amaz tálcán nyújtja neki szívét. Ha teljes szívükből szeretik egymást, szívük egy ütemre ver, és abba zárják a másikat. De a szívnek nem lehet parancsolni, ha az egyikét elrabolják, a másiké összetörik. A szív nem felejt, meg is szakadhat.
Ismeri a lélek odvát az is, aki megacélozza szívét, és eltökélt oroszlánszívvel indul az élet sokszor szívtelen kihívása elé. Ám a nagy lépés előtt nem árt egy szíverősítő, mondjuk a város szívében. Közben nyílt szívvel mond egy áldomást, és az Istennek megesik a szíve rajta, és szívébe zárja azt, akinek szívéről mázsás kő esik le.
De hát, nem mézeskalácstüdőt formáz a leányzó, és nem vesét hímez a keszkenőre. És hogy nézne ki egy faragott szék háttámláján egy gyomor? Vagy egy fazékon egy máj sémája? Nem lenne szép egy szerelemes levél margóján egy nyíllal átlőtt agy, és nehéz lenne SMS-ben mondjuk egy lépet elküldeni. Nem a beléből játszik egy igaz dalnok, és a lelkét sértett színész sem a heréjéhez kap a teátrumban.
Legyünk nyíltszívűek, a választ mindenki tudja… a szíve legmélyén.
