tóth péter
Fotó: Gyulai Hírlap
Negyvennégy év után ott vagyunk egy labdarúgó-Európa-bajnokságon, ez pedig óriási siker. A jégkorong-válogatottunk 2008 után, idén újra ki tudta harcolni a divízió I-es világbajnokságon, hogy a jégkorong-vb főcsoportjában szerepelhessen a legjobbak között. A különbség csupán a fogadtatásban van.
A jéghoki egyre népszerűbb hazánkban, ezt bizonyítja, hogy a válogatottunk rendre jól szerepel a versenyeken, és bármilyen messze is játszanak, a szurkolók mindig a helyszínen biztatják őket. A foci persze más tészta, hosszú siker és fejlődés nélküli éveket kellett végigszenvednünk, mire végre újra egy világeseménynek örülhetünk.
Más utat járt be a két sportág, de talán elvárható lenne, hogy mindegy legyen, milyen sportot űznek azok, akik címeres mezt húznak, szurkoljunk értük a helyszínen vagy akár a tévéképernyők előtt. A hokiválogatott mindössze egy győzelmet számlált a vb-n, és a csoport utolsó helyén zárt, így búcsúznak az élvonaltól, de nem lehet rájuk panasz. Fennállásuk óta először győzték le a fehérorosz válogatottat, először lőttek gólt az amerikai válogatottnak, és összességében tisztesen helytálltak.
Mi a helyzet a focistákkal? Rosszul kezdték az Eb-selejtezést, de talpra álltak, majd kiharcolták a pótselejtezőt. A legtöbben azt mondták, hogy mindegy, úgyis kiesnek, ellenfeleink, a norvégok is álomsorsolásról beszéltek, de megcsináltuk. Mi volt az általános reakció? Mindegy, mert úgyis kiesünk.
Miért örülünk az egyik sikerének, ha a másikénak nem? Akármit csinál, akárhogy szerepel, az országunkért küzd. Mindezek után előre látom, hogy elég egy elrontott passz, és a focistáink megkapják a szokásosat, ha véletlenül jól szerepelnek, a válasz az lesz: jövőre úgyis megint rosszak leszünk.
