Szél volt és napfény, és beugrottam a közeli kioszkba. Tekintettel a kezdődő horgászszezonra, könnyű cigarettát vásároltam. Mit csinál az ember a természetben, rágyújt.
Örömöm, melyet a közelgő tavasz számlájára írtam, nehezemre esett palástolni. Amíg a trafikos kisasszony a blokkal volt elfoglalva, feltűnő alapossággal szemügyre vettem a kínálatot, majd leplezetlen nosztalgiával sóhajtottam: istenem, de rég voltam butikban.
A trafikos kisasszony leszámolta kezembe a visszajárót, ismét helyet foglalt, és őszinte együttérzéssel nézett rám, ami melegséget csalt a szívembe. Eltettem, ami jár, s udvariasan biccentettem, jelezve, ami neki jó, nekem is az.
Miután kiléptem a fényre, és elszólásom magam előtt is kétségbevonhatatlanul tudatosodott, fülig elvörösödtem. Csupán akkor könnyebbültem meg, amikor eszembe jutottak a fiók mélyén heverő fényképek a múltból: öcsém és én, butikos cuccban a hinta mellett. Azokat a ruhákat is anya vette. Be kellett látnom, sosem jártam butikban.
Mese nincs: hazudtam a trafikos kisasszonynak. De legalább nem nagyot.
