Aki nem idejekorán indult el, parkolóhely híján a környező utcákból kellett elsétálnia a művelődési házhoz, ahol Dolhai Attila musical-estjét tekinthette meg. A színész-énekest szemmel láthatólag a hölgyek igényelték legfőképpen, a közönség igen nagy hányada ugyanis a gyengébb nem tagjaiból állt.
Dolhai Attila 1977-ben született Kisvárdán. Gyermekkori zenei tehetségét felismerve zeneiskolába íratták. Később a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára járt ének-hittan szakon, ezalatt többedmagával megalapította a Zsámbéki zúzók nevű rock-csapatot, amelyben a frontember-énekes feladatokat látta el. 1999-ben tűnt föl először a Kifutó tehetségkutató versenyben a Karthago együttes Apáink útján című dalával, amivel különdíjas lett. Ezután játszott a Jézus Krisztus Szupersztárban, az Elisabeth és a West Side Story musical-ekben, majd felvételizett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Az egyetem évei alatt a Mozart című musical címszerepét kapta meg a Budapesti Operettszínházban, majd a Rómeó és Júlia Rómeóját játszhatta ugyanott, illetve Debrecenben és Pécsett. 2005-ben diplomázott.
Az első, füstködbe burkolózó Padlás-dal hatásos előjele volt az azután következő energikus színpadi játéknak, Lenny Kravitz Are You Gonna Go My Way alapriffjére épülő Áldozatunk fogadjátok ismert dallamai zendültek az István a királyból. Kissé hatásvadász, de roppant húzós ötlet! Ezután még hasonlóan ravasz hangszerelésben hallhattunk részleteket a Mozartból, az Elizabeth-ből, a Hairből és más népszerű musicalekből és rockoperákból.
Az őt kísérő zenekar tagjai háttérben nyugvó pódiumokon álltak. Csiszár Ferenc – gitár, Studniczky László - basszusgitár, Czomba Imre – billentyűk, Gyenge Lajos – dob, hazánk ismert virtuóz zenészei professzionális áthangszerelői és előadói voltak a daloknak. Kitalált, és sokszor zenei poénokkal tűzdelt játékuk tiszta és tartalmas hangképet tett Attila éneke alá.
Az első sorokban ülők tapasztalhatták legfőképpen Attila közvetlenségét, aki sokszor ült le eléjük a színpad szélére és teátrális szokás szerint hozzájuk intézte dalait. A színdarabokhoz szokott három lányos apa olykor játszott, máskor hiteles érzelmeivel többször őszinte kisfiús zavarba ejtette önmagát, a közönség nagy-nagy derültségére és örömére.
A koncert folyamán kicserélt vezetéknélküli mikrofon jó gondolat volt, ugyanis hiába volt a sok méter kábel, a tűzrőlpattant énekesnek nemhogy az, de még a színpad sem tudott határokat szabni. Első látásra szokatlannak tetszett Attila tinédzser lendülete. Volt, hogy a közönség közé, a székekre lépett a színpadról - hogy a Hair egyik dalát előadja -, máskor meg éneklés közben, a széksorok mentén a közönség soraiba szaladt.
A szünet után teljesen más hangulatot tapasztalhattunk meg. Az eddigi teátrális viselet és előadásmód helyett most egy lazább, fiatalosabb rocker lépett elő a színfalak mögül. A kísérő zenekar is felszabadultabban játszotta a húzós riffeket és Attila is hitelesebbnek látszott ebben a szerepkörben, amiben dramaturgia nélkül, szabadabban adhatta elő a dalokat. A saját dalaiból álló válogatását magyar és külföldi feldolgozások tarkították: Lerch István – Tűzvarázsló, P. mobil – A zöld, a bíbor és a fekete, Joe Cocker – Unchain my heart, James Brown – I feel good, Doobie Brothers – Long train runnin’.
Azután – ahogy meg van írva a nagy könyvben – a vissztaps után még búcsúzóul kaptuk a művész egyik érzelmes dalát. A koreográfiába azonban nem illett a publikum folyamatos lendülete, amivel az énekes további ráadását követelte. Egy közös éneklés még belefért, a lelkesítő, de ugyanakkor lezáró jellegű Charlie Az légy, aki vagy című dala szemmel láthatólag ínyére volt a közönségnek.
Mindent összevetve, a magas szintű technikai körülmények, a professzionális zenészek és a kimunkált hangú, energikus színész több mint kétórás műsora kárpótolta a kissé borsos jegyárat.
