
Az szülők betekintést nyerhettek gyermekeik óvodai életébe
A Mágocsi Úti Óvodában ebben az évben is megtartottuk óvodánk 5 csoportjában a „Nyitott napokat”. Az érdeklődő szülők betekintést nyerhettek gyermekeik óvodai életébe, figyelemmel kísérhették a játékos tapasztalatszerző, ismeretszerző tevékenységeket. Intézményünk 2 csoportjában pályázat keretében folyamatban van a „Kompetencia alapú óvodai programcsomag” bevezetése. Az ehhez kapcsolódó újításokkal, módszerekkel, eszközökkel ismerkedhettek meg a szülők. Az előzetes szülői értekezleten történt tájékoztatás és a látottak alapján az új program elnyerte a szülők tetszését.
























