dr. Párducz László, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke, címzetes egyetemi tanár
A magyarság mindig is hitt és hisz a családban, a gyermekeiben, az álmaiban. Mertünk és merünk bátran akarni és nagyot álmodni. Merünk újjászületni, s valljuk, hogy a gyermekeinkben tovább élünk. Tudjuk, hogy gyermekeinkben valahol önmagunkat vetítjük előre.
A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság történelmi küldetésétől fogva az egészséget, a családot és a magyarságot, mint a nemzet felelősségtudatát, igyekszik beépíteni a magyar nemzet tagjaiba. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki életében ez legyen a meghatározó. A magyar édesanyákban az anyaságba vetett hitet erősítjük.
A magyarok társadalmában, nemzetünk családjainak eltérő múltjában, a jelenben élők életkörülményeiben, életszínvonalaiban az állandó mozgás és változás befolyásolással bír a megmaradási tényezőinkre. Nagy sajnálattal jelentem ki, hogy a térvesztésen, a népességcsökkenésen kívül nagyon nagy veszteségként éljük meg az Isten-ismeret és az emberszeretet hiányát. Mindezek következtében új életfelfogások, újfajta életstílusok, újfajta együttélési formák széles körű elterjedésének következtében a szülői lét tiszteletének hiánya is mind többször észlelhető.
Kívánatos lenne a nemzeti létezésünkben a fizikai és a lelki egyensúly helyreállítása. A számbeli fogyásunk lelkiekben, erkölcsökben is fogyás. A magyar öntudat és a magyar önbecsülés adja vissza és tartja meg a magyarságot, az élet folytatásának lehetőségét.
A családok létrejöttének hiánya vagy felbomlásának eredménye nem más, mint hogy a kívánt gyermekek nem születtek meg. Az emberek sokasága a bajt nem veszi észre, csak él a jelenben, él a mának. Ugyanúgy a testvér hiányát sem veszik észre. Sokakban nem tudatosul, hogy a családban – a gyermekekben megnyilvánuló pozitív ösztönző erő – a szülők erejét megsokszorozza. A család tagjainak egymás általi segítése, az erők összeadódásának eredményeként a családok hatalmas megtartó erejét hozza létre.
A szülői érzés egyben az öntudatunkat adja, hiszen Édesanyának és Édesapának lenni semmi máshoz nem hasonlítható érzetet ad. Ezen érzet nagyságát mindenkinek, hiányát senkinek sem szabadna megérezni.
Tudatosítani szeretnénk, hogy a férj és a feleség ugyan lecserélhető, azonban – ha valakinek gyermeke van –, az Édesapa és az Édesanya lecserélhetetlen. Gyermek esetén már genetikailag lehetetlen a válás, hiszen a gyermekeinkben a genetikai anyagunk az, ami túléli a testünket. A családon belül, akár oldalági szinten is – ez olyan összetartó erőt képvisel, amely nemcsak a megmaradásunk alapját, hanem az örök élet képletét is adja.
Az újkori társadalmi változások hatására sajnos a férfiak – azaz a potenciális apák – hozzáállásából hiányzik az önállóság, nem akarnak vagy nem tudnak a szülőktől leszakadni. Sok esetben, az önálló jövedelem hiányában nem kezdenek önálló életet a fiatalok. A gyermekvállalási döntéseknél többnyire kényszerből vagy „csak úgy” a halasztást választják. Nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni a nem kívánt terhességek okozta pszichés és esetlegesen bekövetkező anatómiai károsodások jelentőségét. Hivatásom jellegénél fogva sajnálatos módon mind többször találkozom olyanokkal, akik nem akarnak utódot. Hiánypótlásként kutyákat sétáltatnak babakocsik tologatása helyett.
Szerintem ezen esetekben a helyes értékek nincsenek beépülve az egyének/párok értékrendszerébe. Ők azok, akik az életben igyekeznek mind kevesebb felelősséget vállalni, ugyanezt teszik a gyermekvállalás döntéseinél is, amikor is nem vállalják a gyermeket. Úgy játszadoznak az életben, hogy nem tudják vagy nem akarják tudomásul venni, hogy az élettel nem lehet játszani.
Tusványoson azonban mindig láthatjuk, tapasztalhatjuk a keresztény gyökereinket, meghatározhatjuk önmagunkat. Itt nemcsak választ és útmutatást kaphatunk arra, hogyan és miként építsünk arra a bizonyos szilárd alapra, amelyre az 1100 éves építményrendszerünk is épült. Továbbra is a keresztény hitünket tartom életünk „habarcsának”, amelyet – ha kihagyunk –, akkor az mind az egyén, mind a nemzet stabilitási rendszerében veszélyt jelenthet.
Jó lenne, ha ezt mások is észrevennék, és tudatosítanák magukban. Mi Európa, a keresztény Európa védőbástyája voltunk és vagyunk.
Tusványoson és környékén, valamint az anyaországban a kultúránk egy és ugyanaz, legalábbis majdnem ugyanaz. Bármikor, ha itt vagyunk, a Szabadegyetemen megjelenőket, az itt élőket testünk részeiként láthatjuk egy olyan vizuális tükörben, amelyben egy testben, egy lélekben jelennek meg velünk közösen.
bálványosi nyári szabadegyetem
Fotó: beküldött fotó
Igen, az összmagyarságban történő szemléletmód adja a magyarság legteljesebb érvényesülési formáját. Itt, Tusványoson szeretnénk megérteni azt, hogy valójában mi is az élet, hogyan néz ki a nemzeti megmaradásunk mai képlete. Szeretnénk, ha nemcsak meghallgatnák, hanem meg is fogadnák a javaslatainkat, hogy mi, magyarok a Kárpát-medencében nem kevesebben, hanem többen legyünk, hiszen minden megszületett gyermek a magyar nemzetünk jövőjének biztosítéka.
Fontosnak érezzük mind szélesebb körben elmondani és tudatosítani, hogy a túl fiatal és a túl idős várandósoknál a szülés körüli szövődmények száma is növekszik, a koraszülések is gyakoribbak Az előrehaladott életkorral együtt járnak azok a szervezetben történő változások, amelyek a vállalt várandósság esetén magasabb kockázatot jelentenek, mind az édesanyára, mind a magzatra. Magyarország népességszámának alakulása érdekében egyre többet igyekszenek megtenni, ennek ellenére hazánkban aggasztó módon csökken a népesség. A folyamat az 1980-as éveket követően indult el. Az ezredforduló után több mint húsz évvel hazánk népessége a lélektani tízmilliós határ alá esett.
A családok több mint 50%-ában nincsen gyermek, egy gyermeket negyedük, két gyermeket 15,8%, hármat 4,6%, négyet vagy még ennél is több gyermeket 1,6% nevel.
A kormány demográfiai akcióterv kitűzött célja, hogy a jelenlegiről 2030-ig 2,1-re emelkedjen a teljes termékenységi ráta.
Ma, amikor a társadalmunkban az „egykés” magyarság jut kifejeződésre, ezt kell megváltoztatnunk. Mert fogyunk, félő, hogy elfogyunk!
Lényegesnek tartjuk, azt képviseljük, azért küzdünk, hogy a magyarságunkban, a társadalmunkban, az emberek életében a megbomlott értékrendeket a történelmi hagyományok irányába befolyásoljuk. Társaságunk ezt képviseli, ezt a nézetet, amely szerint a család fennmaradása mindannyiunk életében igen fontos.
Hogy miért? Azért, mert Isten adta és megáldotta helybe – családba, nemzetbe születtünk/születünk. A gyökereink által ez a szellem fejeződik ki a sorsunkban, az érzelmeink és a tudatunk által vezérelve. Hangsúlyozni szeretném: közös felelősség, hogy a terhesség tervezett, a gyermekvállalás kívánt döntés legyen. A reprodukciós karrierjük kezdetén levő fiatalok a későbbi gyermekvállalást veszélyeztetik, ha a nem kívánt terhesség ellen egyáltalán nem, vagy ha nem megfelelő módszerrel védekeznek.
A Bibliában le van írva: „A nő a férfi oldalából vétetett.” A kiegészítés, a visszatérés adja a teljességet. A hiányzó fél (a nő), ha nem tér vissza az emberhez (a férfi), nem lesz teljes, hiszen nem lesz gyermeke, nem lesz társa. A nő az, aki egy férfinak belsőt ad, azt a belsőt, azt a lelkületet, amely az életművében teljesedik ki egymás kiegészítése által. Ma a főbűnök, azaz a kevélység (büszkeség), kapzsiság, bujaság, irigység, mohóság, harag és lustaság, azaz a jóra való restség azok, amelyek leginkább mozgatják az emberi életeket.
A demográfiai javulásért vívott harcunkban újra előtérbe kell helyeznünk az évezredes hitünket, a családok létrehozását, ezek megerősítését, vagyis a legősibb és egyben a legtökéletesebb törvénykönyvben, a Tízparancsolatban leírtakat, valamint Szent István és szüleink intelmeit. Az Isteni színjáték (La Divina Commedia) itt játszódik életünk színpadán, a szemünk előtt folyik úgy, hogy mi vagyunk a játék, e színjáték főszereplői. A színjátékban a nézetek, elvek, az izmusok közül az individualizmus az uralkodó nézet. Véleményem szerint az élet nem más, mint mozgás, születés, hangok, formák változása úgy, hogy közben az egészség és a betegség, valamint a fények bonyolult, nagyon bonyolult hálózatában az egység, a nagyon nagy egység a kémiai és dinamikai rendszerek összhatásaként kialakítja a lelket, a lelkiismeretet.
A dolgaink bizonyosságát vagy hiányát adja életvitelünk aszimmetriája vagy aszimetriája, amit vagy kapunk a sorstól, vagy a művészet és a tudomány adta intelligenciával alakítunk ki önnönmagunkban.
Az emberi életek identitásbéli torzulása mind nagyobb problémaként jelenik meg nemzetünk boldogulásában.
A számbeli megerősödés mellett a lelki értékek megerősödését úgy egyéni, mint nemzeti értelemben fundamentumnak kell tekinteni.
A fiatalok nincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a gyermekvállalás valahol a végtelen élet képletét hordozza magában.
A reproduktív életszakasz kezdetén, amikor még jövedelem nélkül dönt egy fiatal pár a terhesség megtartásáról, hiányos ismereteikből fakadóan nem tudják átlátni a terhesség okozta veszélyeket, amelyek a fiatal szervezetet érintik. Az elvárható várandós gondozási vizitekre nem járnak el. Az éretlen személyiségjegyeik a dackorszakhoz társulva sok esetben azt eredményezik, hogy a kapott tanácsokat „csak azért sem” tartják be. A szülők és a partner bevonása válik szükségessé, hogy a saját szervezetükre, illetve a fejlődő magzatra veszélyes magatartási normákat elkerüljék.
Minden magyar fiatallal meg kell ismertetni a biológiai ablakot, a reprodukciós életkort, azt a tényt, hogy a szüléseket lehetőség szerint a 37. életévig kellene vállalni.
Minél idősebb életkorban vállalják a nők az első terhességüket, annál nehezebben esnek teherbe. Ezen kívül a következő gyermek megszületésének esélye is csökken. A korábbi gyulladások következményein kívül a myomák, cysták, az endometriosis felléptével is számolni kell. A nők a húszas éveik elején vannak a termékenységük csúcsán, ami már 27 éves korban elkezd csökkenni. A 35 éves kor felett pedig rohamosan romlik a teherbe esés esélye.
Ugyanakkor egyáltalán nem lényegtelen tény, hogy az elmúlt 80 év során a férfiak spermiumszáma világszerte drasztikusan romlott, 30-40 évente feleződött. A csökkenő megtermékenyítő képesség mellett megjelentek a spermiumok oxidatív gyökök általi sérülésének lehetőségei, amelyek a méhen belüli embrió vagy magzat kóros fejlődésének) esélyét növelik.
A termékenységi időre tehát az jellemző, hogy nem tud úgy meghosszabbodni, mint a várható élettartam. A nők életkorával összefüggést mutatnak a petesejtek, tehát az idősebb petesejtek már több ártó környezeti hatást szenvedtek el, mint a fiatalabbak. A férfiak esetében a spermiumtermelés életük végéig eltarthat, bár az életút folyamán a nemzőképesség romlik, és egyes megfigyelések szerint a negyvenöt évnél idősebb férfiak utódainak esetében 34%-kal nő a mentális betegségek esélye.
Szülészeti gyakorlati tevékenységemben mind jobban veszem észre, hogy az életút negyedik- ötödik évtizedére tolódik a gyermekvállalás. Jelentős, nagyon jelentős ez a tény, hiszen demográfiai szempontból a késői gyermekvállalás csökkenti a további gyermekek megszületésének valószínűségét. Az anyai életkor 30 év feletti előre- haladásával a teherbeesés esélye évente 3-5%-kal csökken, a drámai esés a negyvenes évek után kezd kialakulni. A csökkenő megtermékenyíthetőség oka elsősorban a romló petesejtminőségben keresendő. A negyven év feletti nők vetélési kockázata az 50%-ot is elérheti.
A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnökeként a nemzeti sorssal való azonosulást, az ebből fakadó felelősség elvállalását, a reprodukciós folyamatok nyílt feltárását, a jövőkép egységes formálása révén a magyar népesség létszámának pozitív irányba való előmozdulását társaságunk fő célkitűzései közé sorolom.
A magyar nemzetünk (a magyarságunk) létében a fundamentum a család. Ezt Társaságunk jelképe – a magyar család – is kifejezi, amely ezer éven át ezer veszedelemmel szemben megóvta nemzetünket, a növekedését biztosította népünknek. „Egykés” magyarságunkban az értékek rendje megbomlott. Az MCSNTT küldetését kell tovább vinnünk: az iránymutatáson kívül, gondolkodásra, megfontolásra kell késztetnünk a fiataljainkat a reprodukciós egészségvédelem érdekében.
Az élet nem az eljátszott szerepek összessége, hanem a kialakított egyéniségünk szerepvállalása az egyéni és társadalmi életben.
Az egyéni gondolkodásmódomat befolyásolja a szakmai pályafutásom során megismert tragédiák sora.
A magyar emberek sorsa – elsősorban a nőké–, azok a roncsolt sorsok, amelyeket a terhességmegszakítások, az STD (szexuálisan közvetített fertőzések) vagy a késői sikertelen gyermekvállalások okoztak.
Emberi mélységekben ismerhettem meg a magyar valóságot. A fiataljaink szexuális életére jellemző vonásokat, amikor az első nemi kapcsolat alkalomszerűen jött létre, a teherbeesés lehetőségére nem is gondoltak, mert felkészületlenek voltak, hiányoztak az ismereteik. Sokszor tapasztalhattam a felelőtlenség azon megnyilvánulási formáját, amikor a nemi úton terjedő betegségeket, illetve a teherbeesési lehetőségeket azzal hárították, hogy az velük úgysem történhet meg. S megtörtént, mégis megtörtént.
A nem kívánt terhességek fiatalkorban nagy kockázatúak, mind a terhességmegszakítást, mind a szülést tekintve. Évente mégis közel tízezer fiatal lány (<19 év) esik teherbe Magyarországon. Az érintettek fele az abortusz mellett dönt (ezt elsősorban a jobb szociális körülmények közt élők, a továbbtanulás mellettiek választják), míg közel ötezren megszülik gyermeküket.
A házassági kapcsolatból született gyermekek kedvezőbb feltételek mellett jönnek világra. A stabilabb anyagi körülmények, a kiegyensúlyozott pszichés környezet mind a testi, mind a lelki fejlődés szempontjából lényeges. A megszületett gyermekek a családi fészekben kapják meg azt a biztonságot és szerető gondoskodást, amely az ő személyiségfejlődésükhöz nélkülözhetetlen a későbbiekben.
Az egyház szerint a házasság szentség, a házasság egy férfi és egy nő tartós életszövetsége. A család intézménye válságban van, és ezt a korunk, a modernnek mondott világ vívmányai eredményezték.
Figyelnünk kell az „idők jeleire”! A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság ezt a jövőképet nem nélkülözheti, amikor is a reprodukciós egészség megvédése érdekében szakmai irányvonalat mutat a fiataljainknak.
Csakis az együttes szellemi erőfeszítés hozhatja meg a sikert, csakis a politikai élet vezetőivel közösen lehet meghozni a döntéseket és teendőket, csakis ez vezethet helyes irányba.
Az életvezetésünkkel és a családi életünk hitelességével lehet példát mutatni a rengeteg immunhiányos embernek. Nincs más választásunk, kezelni, gyógyítani kell: a fejekben, a lelkekben kell tudatosítani a változást, változtatni az életmódban, a történelmi alapértékekben, a családhoz, a hithez való viszonyulásban. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor minden egyéb ezután megvalósítható. A lélek erejével, az általa képviselt és elért összefogással lehet majd egyéni és nemzeti jövőt építeni sok hasznos élettel.
Minden élőlény, így az ember életében is a gyökér létfontosságú. A terjedelmes gyökérzet terjedelmes lombkoronával jár.
Ha az életünk gyökeret ver a családban, a hitben, akkor tudunk szembeszállni az élet viharaival.
Jómagam mindig visszajárok a múltamhoz: apám, nagyapám örök érvényű tanításaihoz, igazságaihoz. Teszem ezt hittel és hűséggel, az élet válaszával. Ott tanultam meg, szülőhelyemen – Adán, hogy az életben az életünk legfontosabb kérdéseire nem lehet ezt vagy azt mondani, egy döntésre egy igennel vagy nemmel válaszolni. A válasz, a felelet egy egész élet lehet. Amikor az érzelmeink, az elménk által létrejön egy kapcsolat a sorssal, azaz Isten akaratával. Ezek azok a pillanatok, amikor családot és a nemzetet kell választani, ezek az együtt gondolkodásra késztető életválasztások, amikor vállalni kell Isten áldását, a gyermeket.
Természtesen tenni ezt úgy, hogy megtanuljuk és alkalmazzuk az örök élet képletét: Hiszünk Istenben, nemzetünkben, hazánkban. A hit és az összetartozás bölcsőjében: a családban.
[A szerző, dr. Párducz László, PhD, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke, címzetes egyetemi tanár. Elhangzott 2024. július 26-án Tusnádfürdőn.]
