Gyulai Hírlap - A 180 centis csecsemő

A magyar költészet napján, április 11-én a József Attila-díjas Kemény István volt a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtár vendége.

Kemény István jelentős név a kortárs irodalomban, erről tanúskodik az is, amit Dézsi János könyvtárigazgató nyitó mondataiban megemlített, miszerint egy internetes portál – amely a költészet napja alkalmából összegyűjtötte a kétezres évek legjobb magyar verseit – három Kemény-verset is beválogatott az első 10 közé: Célszerű romok; Nílus; Fel és alá az érdligeti állomáson. A szerző meglepetten nyugtázta e tényt, így legalább a beszélgetés elején önigazolást nyert, hogy miért ő az idei meghívott (amellett, hogy 1979-ben, 3. évfolyamos gimnazistaként már osztálykiránduló volt Gyulán, és József Attila a kedvenc költője).

Számomra az is érdekes, hogy a költő, aki a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj birtokosa is (2007), 2023-ban megkapta a Baumgarten-díjat is, amely újra életben van (hála Kukorelly Endrének), így tulajdonképpen ugyanolyan díja van, mint kedvenc költőjének, amellett hogy a róla elnevezett díjat is megkapta (már 1997-ben).

Az irodalom szinte mindig „körbelengte” a családot: az édesapa testvérei is mind írtak, az írás egyfajta családi örökség, nem kényszer. Tudvalevő, hogy az írói véna öröklődött, hiszen a Kemény lányok szintúgy szárnyat bontottak: Kemény Lili, aki költő, író, filmrendező és műfordító, valamint Kemény Zsófi, aki zenész, közismert slammer, valamint több verseskötet és regény szerzője. Édesanyjuk Szirmay Ágnes dramaturg, aki maga is szépíró. (Megjegyzendő: a lányok bátyja, Kemény Márton geofizikus, de apja szerint egyre többet filozofál).

Kemény saját bevallása szerint már 8 évesen írt két verset, majd komolyan véve ez irányú tehetségét indult a még ma is létező sárvári diákpályázaton 1979-ben. Már akkor az előkelő bronz minősítést szerezte meg.

Az 1970/80-as évek fordulóján indult új generációból alakult egy irodalmi kör, amelynek tagjai voltak többek között Tóth Krisztina és Vörös István. Magyar szakosként Kemény István szintén pozitív kritikát kapott egyik egyetemi tanárától, akinek ez a generáció volt a pályaindulás, felfigyelt tehát rájuk, segítette őket. Fráter Zoltán ma is az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi oktatója, aki maga is szépíró. Ő mondta, hogy Kemény „egy 180 centis csecsemő”. Valóban örök fiatalnak és vágyakozónak tetszik a tekintete.

A bő egyórás terefere alatt a Kemény-pályaképet a Parnasszus folyóiratban 2019-ben megjelent mélyinterjú kérdéssora alapján ismerhettük meg. A néma H (Pesti Szalon. Bp. 1996.) kötetben megtalálható Egy nap az élet verset elevenítették fel először, amely egy osztálytalálkozó emlékeit boncolgatja.

Kiderült, a szerző a Budaörsön található, ma Illyés Gyula nevét viselő gimnáziumban érettségizett 1980-ban, majd szakaszosan, négy évig jogot tanult, de ez rossz döntésnek bizonyult, így átjelentkezett az ELTE Bölcsészettudományi Karára, ahol végül 1990-ben magyar–történelem szakon szerzett diplomát.

Első kötete 1984-ben, 23 éves korában jelent meg (Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez – ELTE, Bp.). Kemény István lírikus énje egész életében jelen volt, van, legutolsó verseskötete éppen tavalyi: Lovag Dulcinea (Magvető. Bp. 2024.). Ez a mű értelmezhető verses regénynek, de a versek külön-külön is megállják a helyüket, annyi bizonyos, hogy a cervantesi eredetihez hasonlóan stílusparódia, ahol a hűséges fegyverhordozó egy robot, a krónikás pedig maga Kemény, a szerző beleírta nevét az események sodrába. Egyetértek a ténnyel, hogy a Don Quijote-történet még mindig népszerű, La Mancha lovagjának őrülete sosem volt aktuálisabb, mint manapság, amikor egyre sötétebb, értékvesztett jövőkép formálódik. Egyesek egyenesen új középkor közeledtét vizionálják, amikor újra anakronisztikus lesz a racionalitásra hivatkozni.

A beszélgetést úgy reklámozták: „Költő és korának viszonya”. E ponton Kemény megállapítja, hogy indokolatlanul nem szokása növelni a kollektív szomorúságot, noha verseiben igenis tetten érhető egyfajta univerzális melankólia. Efféle érzelemmel átszőtt történetek halmaza az állástalan táncosnőé is (Állástalan táncosnő. Összegyűjtött versek 1980–2006 – Magvető. Bp. 2011.). Ezek a szokatlan címválasztások sokszor megtréfálják az olvasót: más tartalomra számít. A címek általában utólag születnek, érlelődnek legalább 15 „gondolkodófüzetben”. A jó gondolatokat, a verseket Kemény sokáig nem is számítógéppel írta, klasszikus „füzeteléssel” dolgozott.

Kemény bármibe is kezdjen, az sikeres. Noha lírikusnak indult, de szükségét érezte, hogy történeteit prózában mondja el, s kiderült, jelenleg is egy két évtizede érlelt regényen dolgozik. Az átmeneti egyetemi időszakban a Corvin Könyvtárban dolgozott fél évig, így ért kicsit a  biblioterápiához, Kedves Ismeretlen (Magvető. Bp. 2009.) regényének hőse éppen egy tudós-könyvtáros. Az ellenség művészete (Holnap. Bp. 1989.) című regény után 20 évet kellett várni, de örömünkre megérlelte Krizsán Tamás történetét, aki végig bukdácsolja az életét a gyerekkorból az ifjúságig. Kalandos élettörténeteken a Barátok közt egyik szövegírójaként is rendszeresen gondolkodnia kellett. Közel 20 évig végezte ezt a munkát.

A beszélgetést felolvasások tarkították, a következő műveket hallottuk: Rongy (Dézsi); A demencia társadalma (Kemény). Utóbbi utolsó néhány sorát érdemes e fórumon is az utókorra hagyni: „Emészti társadalma / A demenciáját / Emészti társadalmát / A demenciája – / Minthogyha a Holdon / Karatéznának egymással / Ketten / Esetlenül / Lassan / De életre-halálra. –  És alattuk idelent / A helyzeted.”