bimbó lajos
Fotó: Gyulai Hírlap
A kijárási korlátozással és az önként vállalt „karanténnal” terhelt időszakban az ember magányosnak érezheti magát. A társadalmiérintkezés-mentes napok azonban nem mindenkinek jelentenek gondot, hiszen vannak olyanok, akiknek bejön a magány.
Nem tagadom, én is ehhez a táborhoz tartozom. Szeretem a mostani, home office-os helyzetet, hiszen nem vagyok nagy társasági ember. Kifejezetten kellemesnek tartom, hogy reggel egy kifejezetten nagy csésze kávé mellett még pizsiben ülök a számítógépem elé, és egész nap mamuszban kopogtatom a klaviatúrát. Amióta pedig ismét egyedül élek, a nem kívánt társalgást is el tudom kerülni, ami azért is jó, mert nem igazán vagyok jó beszélgetőpartner, ahogy ezt sokan tudják is rólam.
Vannak napok, amikor egyetlen percre sem dugom ki orromat tigrisbarlangomból, pláne mióta rászoktam az online bevásárlásra. Kényelmes otthonomban, amely egyben vállalkozásom stúdiója is, minden megvan, ami kellhet.
Érdekes kettősség figyelhető meg azonban esetemben, hiszen a munkám során emberekkel, csapatokkal dolgozom, egy-egy profiboksz-túra során pedig akár több napig is együtt utazom társaimmal. Nem tagadom, néha vannak rossz érzéseim, de alapvetően nem vagyok egy embergyűlölő figura. Szeretek beszélgetni a sportolókkal, edzésekre járni, akár társasági eseményekre eljárni. Amikor azonban lehetőségem adódik, azonnal bebújok a sündisznótüskéim mögé, és becsukom otthonom ajtaját, hogy ismét csak magamban legyek. De nem bánom, önként vállaltam!
