bíró istván és bimbó lajos a grund című film bemutatóján
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kisfilm készül Dénesmajorról Bimbó Lajos rendezésében. Lapunk munkatársa beszélgetések segítségével mutatja majd be a településrész történetét, virágkorát és a hanyatlásának időszakát.
Bimbó Lajos elmondta, a film ötlete Bíró Istvántól származik, akivel már A grund című filmben is együtt dolgoztak. Az alkotás alapját a mai és egykori lakosok visszaemlékezései adják, és korabeli fotók is láthatók majd a filmben.
– Pista bácsival már A grund című kisfilm bemutatásakor megbeszéltük, hogy elkészítjük a településrész történetéről szóló kisfilmet, hiszen egykori lakóként neki Dénesmajor a szíve csücske. Rengeteget dolgozott azon, hogy kiválassza a szereplőket, és rengeteg fotót gyűjtött össze – árulta el Bimbó Lajos.
A történetet Varga Zoltán narrációja foglalja keretbe, a beszélgetéseket Bíró István vezeti majd. A kisfilm kitér Dénesmajor történelmére, a fontosabb eseményekre, mint például a településrészt többször pusztító árvizekre, de szó lesz a közösség virágzó kulturális és sportéletéről is.
– Nagyon fontosnak tartom megmutatni azt, hogy egy ilyen kis közösség virágkorában milyen összetartó és élettől duzzadó volt. A beszélgetések közben kirajzolódó történet egyfajta tükröt tart a ma embere elé, hogy lássa, milyen fontosak az emberi kapcsolatok – mondta a kisfilm rendezője.
Bimbó Lajos kiemelte, az alkotás előkészítése saját pénzből indult el, és helyi vállalkozóknak köszönhetően a munkálatok zavartalanul folyhatnak tovább. A forgatások július elején kezdődnek, a végleges verzió december elejére várható.