Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli a Boróka Magyar–Székely Kulturális Egyesület március 24-én, kedden 17 órától a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
Az eseménynek otthont adó bibliotéka igazgatója, Dézsi János emlékeztetett, 15 évvel ezelőtt a városi könyvtár előadótermében gyűlt össze néhány elkötelezett művészet- és irodalomkedvelő, hogy Bokor Ildikó vezetésével megalapítsa az egyesületet.
Hozzátette, a szervezet, amely azóta közhasznú státuszú lett, évről évre jelen van Gyula kulturális életében: számos kiállítást, kötetbemutatót, sőt színházi előadást is segített megvalósulni.
Az eltelt másfél évtizedre emlékezve a könyvtár földszinti előadótermében kiállítása nyílik az egyesület alkotói csoportjának: Fábián Irénnek, Orestyák Jánosné Buka Máriának, Kondorosiné Ökrös Juliannának, Marosán Rózsának, Sütő Jánosnénak és Ungváriné Spiegel Juliannának. A megnyitón beszédet mond Bokor Ildikó elnök, a tárlatot Kónya István, Gyula város alpolgármestere nyitja meg.
Az esemény a könyvtár Simonyi olvasóteremben folytatódik, ahol Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas költőt kérdezi majd Fodor György pedagógus legújabb verseiről és kötetéről.
























